Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN
A barlangi állattartás nyomai a Bükk hegységben A pásztorélet kutatói előtt jól ismert a természetes enyhelyek, a térszíni formák és a növénytakaró, különösen az erdő nagy fontossága a szabadban tartott, legeltetett jószág védelme szempontjából. A folyamatosan legeltetett állatcsapatok pásztorai rendkívüli terepismerettel rendelkeztek, s jól kihasználták a táj felszíni adottságait a rájuk bízott állomány megóvására, attól függetlenül is, hogy voltak-e a legelőn a jószág védelmét szolgáló, mesterséges építmények. Számos adat utal arra is, hogy a hegyvidéki pásztorok a barlangokat is felhasználták a nyájak védelmére, egybentartására. Földes László problémafelvetése után Gunda Béla mutatta ki a barlangi állattartás hagyományát az AlacsonyTátrától a Tordai-hasadékon, az Erdélyi-érchegységen és a Bihar-hegységen át a Balkánig illetve a Kaukázusig, a Mediterráneum kiterjedt zónájáig. A régészeti leletek a barlangi állattartás prehisztorikus vonatkozásait sejtetik, az irodalmi emlékek pedig arra utalnak, hogy a barlangok állattartás céljaira való felhasználása az antikvitásig nyúlik vissza. Úgy tűnik, hogy miként a hegyvidékeken természetes adottság a különböző üregek, barlangok megléte, úgy a hegyvidéki népesség mindenkori alkalmazkodásának, kultúrtájának része lehetett ezeknek a különféle célú hasznosítása - egyebek között az állatok védelmére. Földes László vetette fel, hogy a Bükk hegység Istállóskő barlangjának neve bizonyára az állattartás hagyományát őrzi. Ezt követően - Fényes Elek és Pesty Frigyes múlt századi adatai nyomán - a kutatók a Bükk hegység több barlangjával kapcsolatban utaltak az állattartó hagyományokra. Szilvásvárad leírása kapcsán ugyanis Fényes megemlíti, hogy a „Peskőben a tarkányi oldalon van egy barlang, ezenkívül még két barlang a határban, egyik az istállóskői barlang, mely 1000, másik a Körös-lyuk, mely 300 darab sertést könnyen magába fogadhat". Istállóskőről Pesty azt említi, hogy nevét nagy barlangjáról vette, hol 200 darab marha megszorítás nélkül elfér. Ez a barlang a 19. század második felében még téli szállásul szolgált a Keglevits uradalom juhnyájainak és pásztoraiknak. Fényes Elek Cserépfalu leírása kapcsán is megemlékezik a barlangi állattartásról. Mint írja, a település határának két barlangja, a Subalyuka és a Targyurka nevet viselők, kősziklában vannak, s egy-egy juhnyájat befogadhatnak. Több helyen őrzi a barlangi állattartás emlékét a Bükk-vidék néphagyománya is. Vannak idevágó adatok az Upponyi-hegység karsztos barlangjairól, s Domaházán is tudnak ilyen üreget. A diósgyőri hagyomány szerint a település határában levő Kecskelyukba. - ez a Kecske-barlang helyi neve - még az 1910-es években is behajtották a makkos sertésnyájat éjszakára. Nem zárható ki az sem, hogy a barlang neve önmagában is az állattartás hagyományaira utal.
