Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK A RÁDIÓBAN

Idős répáshutai emberek még emlékeznek arra, hogy a falu fölött levő Balla-barlangot még századunk első évtizedeiben is felhasználták a jószág védelmére: az Alföldről makkra felhajtott uradalmi sertésnyájak éjszakáztak benne. A bükkzsérciek úgy tudják, hogy a környék barlangjaiban főleg az ún. pásztorbetyárok rejtették el állataikat. S ez effajta utalásokat, emléktöredékeket még sorolhatnánk tovább! Kétségtelen persze, hogy a néphagyomány önmagában nem alkalmas a barlangi állattartás hagyományainak, jelentőségének feltárására, tisztázására. Már csak azért sem, mert úgy tűnik, hogy annak gyakorlata, illetve előfordulása csak kevés helyen érte meg századunkat. Az azonban kétségtelen, hogy a táji adottságokhoz való alkalmazkodás sajátos formájáról van szó, melyet érdemes még tovább nyomozni mai hazánk középhegységi területein is. Azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy kapcsolatot találhatunk a természetes képződmények, barlangok, s az állattartás céljára mesterségesen kialakított, köbe-tufába vájt ólak, istállók, mesterséges enyhelyek között. (Miskolc, 1987. Kis Magyar Néprajz)