Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ

A fentiek kibontását Frisnyák Sándor nem mindig hagyja más tudományszakok művelőire. Vélhetően tanári gyakorlatának is köszönhető, hogy szemléletesen, könnyen érthetően fogalmaz írásaiban is, s munkásságában az ember, a társadalom is mindig megjelenik az éppen vizsgált földrajzi környezetben. Olykor szinte azt is sugallják munkái, hogy számára a természeti környezet is elsősorban az abban élő ember szempontjából érdekes. 4. Frisnyák Sándor több helyen is megfogalmazza a történeti földrajz tartalmát, irányzatait, s nagyon pontosan elkülöníti egymástól a topográfiai rekonstrukció, az antropo geo gráfia speciális ágaként művelt történeti geográfia és a földrajzi környezet (valamely szintű regionális egység) komplex geográfiai feltárására szakosodott modern történeti földrajz metodikáját (Történeti földrajz, 6-9. Nyíregyháza, 1985.). Úgy vélem, hogy a néprajz számára valamennyi irányzat sokat nyújt, s a geográfia eredményeit felhasználó etnográfus - külső szemlélőként - a földrajztudomány fejlődését érzékeli, kevéssé az abban kimutatható cezúrákat. Számomra Frisnyák Sándor - általam ismert munkáiban megjelenő - szemlélete organikus folytatása a századelő törekvéseinek és a két világháború közötti emberföldrajznak. Köztudott, hogy az európai tárgyi néprajz a geográfia hóna alól bújt elő, sokáig a tudomány szervezetében sem vált külön attól. A térképész és geográfus Lóczy Lajost a nyelvészet és a néprajz is magáénak tudja, tanítványai pedig (Bátky Zsigmond, Ecsedi István, Jankó János) a magyar etnográfia meghatározó személyiségei voltak. A már említett földrajztudósok (Prinz Gyula, Teleki Pál és mások) a magyar néprajz számára is nélkülözhetetlent alkottak. Talán az elmúlt két-három generáció érzi leginkább annak hátrányát, hogy a trianoni határok közé szorított magyarság elveszítette korábbi, kárpát-medencei léptékű földrajzi tájfogalmát és -látásmódját, miközben a két háború közötti időszak nagyszerű földrajzi munkáit - nemes egyszerűséggel irredentának minősítve őket - emlegetni sem illett. (Utalok itt a Fodor FerencTeleki Pál-Cholnoky Jenő-féle gazdaságföldrajzi térképre [1928], vagy a Rónai András-fé\e Közép-Európa Atlaszra, aminek 1945-től 1993-ig kellett várnia a feltámadást tetszhalott állapotából. Részben azért emelem ki ezeket, mert Frisnyák Sándor hívta fel a figyelmemet rájuk, részben pedig azért, mert - megítélésem szerint - nem nélkülözhetők ma sem a hazai és a szomszédos országokbeli etnográfia számára, s vélhetően az új évezred formálódó európai integrációja számára sem.) Úgy vélem, hogy Frisnyák Sándor - korszerűsítve, kiegészítve azt a tudomány félszázados hozadékával és saját kutatási eredményeivel - munkásságában szervesen folytatja az említett kitűnő geográfusok tevékenységét. Interdiszciplináris érdeklődése, komplex látásmódja révén továbbfejlesztette az elődök eredményeit. Igaz ez a makrovizsgálatokra is, de különösen az általa végzett mikrovizsgálatokra, amelyek továbblendítették a korábbi eredményeket. 5. Frisnyák Sándor kiterjedt tudománytörténeti tevékenysége csakúgy, mint az elődöket messzemenően tisztelő emberi és tudósi habitusa igazolja, hogy mindez részéről tudatos vállalás. Nagy alázattal ápolja az előző geográfus nem-