Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ
igényel kommentárt. Az imádságszövegek elemzése, az Aranymiatyánk énekelt változata és a csíksomlyói passiójátékok forrásainak bemutatása együtt - szerintem - a kiadvány egyik szellemi tengelyét adja. Rendkívül szerteágazó tematikailag a következő egység, ami A mindennapok és az ünnepek vallásossága címet viseli. A számos szép szokásleírás, több felekezet és etnikum vallásos hagyományát részletező írások közül itt csak néhányat említek. A tisztelet okán is szólnom kell az áldott emlékű Molnár Ambrus előadásáról: a kárpátaljai Nagydobrony reformátusságának vallásgyakorlásához közöl érdekes megfigyeléseket, adalékokat. Ambrus bácsi volt a mozgatója a határon túli reformátusság kutatásának, Szlavóniától Ukrajnáig, írása kapcsán is szeretettel emlékezem rá. Kiemelésre méltónak tartom Nagy Olga munkáját a mindennapok vallásosságáról, s nem csupán azért, mert a jobbára mesekutatóként ismert, de sokoldalúan tájékozott, s rendkívüli empatikus készséggel rendelkező - amúgy özvegy református lelkész feleség - vélekedését ebben a kérdéskörben is roppant érdekesnek tartom. Okfejtésében tanulságosan fonja egységbe a természetben élő ember hitének - különösen is létélményének, halálélményének - számos olyan elemét, aminek megélt formájában alig van köze a vallási dogmákhoz, ám tartalmazza azokat az etikai és morális normákat, amelyek az adott kultúrát hordozó közösség egészének alapvető rendező elveihez is igazodnak. Nagy Olga érzékletesen mutat rá, hogy az egyén gyakran magára hagyatott a közösségében is, s magának kell megoldásokat találnia a viszontagságok, veszélyek közepette. Ebben a világképben számára Isten egyet jelent az egyén, az ember elkerülhetetlen sorsával, személyes végzetével. Úgy gondolom, hogy ez a problematika, az egyén szerepének, társadalmi mozgásterének értelmezése - itt elsősorban a reformátusság vonatkozásában -, a népi vallásosság kutatásának egyik legizgalmasabb problematikája. Ebben a gondolati bokorban említem Olosz Katalin tanulmányát a református legényegyletek szerepéről, amihez azonban hozzárendelném a második kötetből Kövy Zsoltnak a református presbitériumok közösségszervező, társadalmi szerepéről szóló írását is. Úgy gondolom, hogy a lokális társadalmak szerveződéséhez, azok önszabályozásához, a közösségek és az egyházhoz, ill. magához a valláshoz való viszony megértéséhez mindketten rendkívül fontos adalékokkal szolgálnak. Számos kitűnő ember nevét, eredményeit kellene még felmutatnom a kötetben szereplőkből: Lengyel Agnes, Horváth Sándor, Lábadi Károly, Szabó Irén, Nagy Abonyi Agnes, Halász Péter, Sári Zsolt, Kisfalusi János, Bagu Balázs, Madár Ilona, Limbacher Gábor és a többiek - talán személyes kapcsolatunk, barátságunk okán is - elnézik nekem, ha itt most nem szólok kötetbeli írásaikról, a rítusok, gesztusok, szentelmények, építmények és sok-sok egyéb érdekes kérdéskör vonatkozó részletéről. A második kötet első nagy blokkja, tartalmában térben és időben szerteágazó szövegeket ad közre - Egyháztörténet, felekezetek együttélése címmel. A tárgyalt témák köre az egyháztörténet, vallástörténet honfoglalást megelőző