Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK ÉS CIKKEK A MUZEOLÓGIA KÖRÉBŐL

már örökre eltávoztak." Most egészen fiatalok jönnek: van aki tavaly végzett Debrecenben, lesz, aki csak jövőre végez Budapesten: velük talán nem reménytelen a Herman Ottó Múzeum szakmai rangjának megőrzése, fejlesztése. Az intézmény szakmai eróziója pár éve megállt, ehhez persze kiváló kollégák vannak más gyűjtemények körül is, a néprajz ma talán nem is a legvirulensebb egység. * Úgy vélem, hogy az eddig kissé hosszúra nyúlt, s talán túlzottan személyes hangvételű beszámolót néhány sarkalatos ponthoz igazítva összegeznem kell, illetve néhány kiválasztott szempont mentén szeretnék továbblépni a jövendő feladatok felé is. Anélkül, hogy túlbecsülném az alapító ősök, elődök szerepét, vagy megkerülném a saját muzeológus-mitológiánk elvárható kötését, meg kell fogalmaznom, hogy a Miskolcon jelenleg rendelkezésünkre álló néprajzi gyűjtemény a mai legfiatalabbak és a következő generációk számára lényegében kész örökség. Arányai, összetétele jószerével megváltoztathatatlan, kvalitása sokban javítható! Tükrözi a kollekció az előző évszázad szakmai igényeit, de legalább annyira a gyarapító kollégák egyéni érdeklődését, kvalitását és szorgalmát, nem utolsósorban a mindenkori fenntartó kondícióját. A néprajzi gyűjtemény ma 13 500 tárgyat őriz, közülük durván 3000 a textil, 2500 kerámia, 4000 a fatárgy, s 4000-nél több az egyéb, jelentős részében fém. Az adattár 6700 tételt, a Népi Építészeti Archívum 1500 tételt őriz. A tárgyaknak kb. negyede feldolgozott jelenleg számítógépen is. (Sikerült megteremtenünk intézményeink informatikai parkját, a gépi feldolgozás a következő év legfőbb feladata.) Szegényes a Herman Ottó Múzeum néprajzi kollekciója a tárgyegyüttesekben, ami persze másként jelenik meg, ha egy kiállításban egy parasztporta szerszámkészletét kell rekonstruálni, s másként, ha egy település vagy kistáj hímzéseit kell reprezentatív módon egymás mellé rendezni. Emlékezetem szerint az egy gazdaságból, portáról begyűjtött legtöbb tárgy mintegy 400 darabot számlál, s a Torna megyei Viszlóról származik. A műhelyek összetartozó tárgyi együttesei is ritkák, leszámítva természetesen a kovácsok és néhány hasonló egység anyagát, ebben az esetben azonban jól kiegészíti a néprajzi kollekciót a helytörténeti gyűjtemény. A már említett területi elvek is magyarázzák, hogy vannak a tárgyi anyagban fehér foltok, s vannak az átlagon felül reprezentált vidékek (pl. matyóság, Bükkalja), ami persze nem jelenti azt, hogy az utóbbiak ne egyoldalúan lennének képviselve a gyűjteményben textilkultúrájuk révén. Hiányként kell megfogalmaznom, egyben a következő évek feladata is lehet a tárgyi, adattári és fotóanyag organikus kapcsolatának kialakítása. A hiányzó Kunt Ernőről: Szarvas Zsuzsa (Hrsg) 1996., Fügedi Mártáról: Viga Gyula: Fügedi Márta (1949-2000) Sajtó alatt az Ethnographiaban.