Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)
ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK
Búcsúzó beszéd Fügedi Márta temetésén D rága Márta, a múzeum egész kollektívája nevében kell végső búcsút vennem tőled! Egy közösség nevében, de a magam - örök emberi - bizonytalanságával, hogy még hozzád szólhatok, vagy az itt maradók hiányát kísérelhetem meg némiképp enyhíteni a Rád való emlékezéssel. Egy intézmény nevében búcsúzom, de személyes emlékek, a bennem képként, mozgófilmként rögzült közös dolgaink jutnak eszembe, amelyeket nagyon nehéz ma még a befejezettség, lezártság szűkös emlék-dobozába rendeznem. Közös gyűjtésekről: Mátraderecskéről, a Bodrogköz szlovákiai oldaláról. Kiállításokról, például a gyönyörű prágai napokról, amikor a Magyar Intézetben mutattuk be a megye népművészeti anyagát. Arról, ahogyan a földre szétpakolt kiállítási tárgyak mellé guggolsz, a röviden meg-megszívott cigarettával az ujjaid között. Az ádáz lórum-csatákról négyesben, Olgával és Pistával. Arról, hogy néhány apró mozdulattal miként tudtál otthonossá varázsolni lehetetlen helyeket és helyzeteket. Hogyan tudtál mindig elegáns lenni, nem csupán a kitűnő ízléssel kiválasztott ruhadarabjaidban, hanem gesztusaidban, mozdulataidban is. Beleszülettél abba a világba, aminek kiváló tudója, horizontjának kitágítója lettél. Családod kövesdi származása predesztinált annak a népművészeti kincsnek a kutatására, amit Te nem mindenben felismerni igyekeztél. Ellenkezőleg: azt kutattad, hogy a magyarság és az európai műveltség jegyei, összefüggésrendszere miként tükröződik - mint cseppben a tenger - a kultúrának ebben a szeletében. Erről nem csupán tanulmányokat, könyveket írtál, hanem diplomatája voltál ennek révén a magyar néprajznak Bécstől Svájcig és Amerikáig. Szószólója voltál a népművészetnek mind a szaktudományban, mind a régi formákat és mintákat újraálmodó hímző asszonyok és mesterek között. Alapító elnöke voltál a megyei Népművészeti Egyesületnek, személyedben képeztél hidat a tárgyalkotók generációi között. Bárhol megjelentél, mindig rendkívül intelligens, összeszedett, pedánsan naprakész voltál. Mások csak sejthették viselkedésedből, ami a hozzád közelállóknak bizonyosság volt: hogy ugyanilyen gondos, pedáns és megbízható voltál feleségnek, családanyának, munkatársnak is. Visszavonhatatlan a tény, hogy életed felét, 25 évet töltöttél el a múzeumban. Negyedszázadon át gondoztuk együtt az előző generációk tárgyi örökségét, azokét, akik már elmentek, de talán soha nem az elmúlásukról beszélgettünk. Úgy éreztük, hogy ott vannak, ott lélegeznek a tárgyakká szilárdult kis világunkban. Talán azért is kerültük a halál témáját, mert ismertük, agyunkkal felfogtuk az előző korok emberének organikus élet- és halálképét, de éreztük, hogy az elmúlás
