Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐADÁSOK ÉS CIKKEK A MUZEOLÓGIA KÖRÉBŐL

így történik, s hogy a borsodi kötet közel másfél évtizedes próbálkozások után jelenik meg, annak okait az előzőekben megtalálhatjuk.

18 Vannak persze fontos szakmai sikerek, amelyek a magyar néprajz megújításának véráramába is becsatlakoznak. Ilyen például, hogy Kunt Ernő hazahozza Finnországból a tanatológia elméletét, s tanulmányaival, könyvével komoly figyelmet kelt. Hasonlóan sikeres a Kóris fotóhagyaték feltárásából kinőtt képkultúra-kutatásban is.

19 Nem az újdonságával, de utóbb igazolódott hasznosságával, említést érdemel a Cseri Miklós által létrehozott Népi Építészeti Archívum is.

20 Hasonlóan, de már az 1990-es évek elejéről, Vida Gabriella munkája a mezőcsáti kerámiamühelyek hulladékgödreinek néprajzi-régészeti feltárásában.

21 6. Az utolsó határvonalat 1990 táján kell meghúznunk, amiben megint többféle folyamat összegződik. Az önkormányzati tulajdon átalakítja a megye múzeumi struktúráját, a tájházak, kisgyűjtemények kiszakadnak a szervezetből. A finanszírozás máig komoly ellentmondásokat hordoz, ami egyebek mellett a vidéki intézmények helyi kötődése és a megyei fenntartás között húzódik. Alapvetően átalakulnak a gyarapítás lehetőségei: a múzeum csak kvalitásos tárgyakat és hiányzó típusokat igyekszik gyűjteni, de ebben sem versenyképes a magángyűjtőkkel. A pályázati lehetőségek nem teremtenek azonnali megoldásokat, az intézménynek hiányoznak a költségvetési lehetőségei, s egészen szerencsés együttállás kell ahhoz, hogy az 1990-es évek derekán - kimondottan egy Suzuki áráért-a néprajzi gyűjtemény kiemelkedő mezőcsáti kerámia-kollekcióhoz jut. Számos tényező megváltozik a múzeum feltételrendszerében. Megkezdődik Miskolcon a régen nélkülözött bölcsészképzés, ami jelentősen szűkíti a múzeum térségi feladatait és kapcsolatait. Igaz, kárpótolja az intézményt a muzeológusok szakirányú képzésével, a kihelyezett tanszékcsoport státusával, ám ezzel nem pótolja az előzőt, az utóbbival pedig újabb nehézségeket is indukál. A múzeum sikertelen kísérletet tesz a gyűjteményi és a tudományos osztály különválasztására, a próbálkozás bukásának okait nem azokban kell keresni, akik bármelyik területen eredményesebbek az átlagnál. Ám a legszembetűnőbb változások ezúttal is személyiek: a Herman Ottó Múzeumban felnőtt szakemberek kifejezetten kelendőek más közgyűjteményekben, akár azok élén, így az évtizeden át nagy erőt képviselő gárda fokozatosan szétfeszíti az intézmény amúgy is szűkülő kereteit. Megyei és országos intézmények főigazgatói, egyetemi katedrák gazdái kerülnek ki a múzeumból, természetesen más szakmákban is a néprajz mellett. (Néhányan a bababútort is szeretnék elvinni, hogy az új helyen ne legyen ismeretlen a környezetük.) Sajnos, a régi játszótársak közül ketten - Kunt Ernő és Fügedi Márta -, 18 Fügedi Márta (szerk.) 1997. 19 Kunt Ernő 1981., Kunt Ernő 1987., Kunt Ernő (szerk.) 1990. 20 Cseri Miklós 1985. 127-129. 21 Vida Gabriella 1996. 467-482.