Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

társadalmi státust és életérzést közvetít, mint a pénzemberek, vagy a városi kocsisok, fiákeresek szivarja. A dohányzás a 20. századi portrékészítés, különösen a fotográfia elengedhetetlen résztvevője, a dohányzási módok és az azokkal kapcsolatos gesztusok és pózok jószerével az ábrázolt személyiségjegyeként tűnnek fel. Hogy csak az irodalom körén belül maradjunk, Mikszáth vagy Gárdonyi pipája éppen úgy jellegzetes karakterjegy, mint Molnár Ferenc, Móra, Karinthy vagy Vas István szivarja. Az ifjú költők meg-megpróbálkoznak a rövid szárú pipa élvezetével, amit József Attila még Istennek is felkínál egy esti beszélgetés reményében (Istenem). A Nyugat nagy nemzedéke (Babits, Kosztolányi) nemcsak verseiben örökíti meg a dohányzást, de csakúgy a cigarettával van jelen a portrékon, mint a második világháború utáni generációk jelesei: Kormos István, Nagy László, Weöres Sándor és mások. S itt még az apró mozzanatoknak is van jelentésük: Pilinszky János-portré alig van cigaretta nélkül, ami félig szívott, még inkább az ujjak közé, a körmökre égve füstöl. Ez nemcsak a szenvedélyes dohányos jele, hanem sajátos kifejezője egy „karakternek"; hasonlóan pl. a fiatalon eltávozott művész zseni, Kondor Béla esetében. A cigaretta elnevezése nem csupán a minőség, s élvezője gazdaságitársadalmi kondíciójának kifejezője, hanem a „propaganda" eszköze is. A két háború között már felbukkanó külföldi márkák és jobb minőségű hazai gyártmányok (Darling, Camel) fogyasztása társadalmi hovatartozást jelez. A háborús évek Levente, Honvéd cigarettanevei éppen úgy ideologizáltak, mint a későbbiekben a Kossuth, Terv, Munkás. De sajátos „ideológiát" teremt a cigaretták fogyasztója is. A Munkás, ami puha csomagolásán - az akkor - vezetőnek mondott társadalmi osztály jelképeit viselte, az egyes szálain stilizált üzemet ábrázolt füstölgő kéménnyel, alatta a márka nevével. Az elmúlt három-négy évtized változásai közül kettőt kell kiemelnünk. Az első látszólag csak ízlésváltozás, valójában a hazai dohányipar szervezeti átalakulását is érzékelteti: bár az 1970-es évek elején egyszer még tért nyertek a bulgár dohányipar termékei (Porti, Kim stb.), valójában teljesen kiszorultak a piacról a keleti dohányokból készült, gyakran igényesebbeknek szánt termékek (Budavár, Opera stb.). Altalánossá vált az erősebben pácolt, illatosított alapanyagokból készült blend típus, ami egyszersmind a nagy nyugati, főleg amerikai dohánygyárak hazai térnyerését is jelzi. Elválaszthatatlan ettől a másik nagy váltás: a három évtizede még újdonságnak számító (első) Fecske után mára a filteres cigaretták fogyasztása szinte egyeduralkodó. A 20. század második felének tiltásai már az orvostudomány legújabb eredményei alapján fogalmazódnak. Az újvilág, ami megtanította az emberiséget a dohányzásra, most új típusú létérzést sugall, melyben nincs helye az elmúlt félezer év legelterjedtebb élvezeti cikkének. Úgy tűnik - köszönhetően a zene és a film hatásának is -, hogy mindez nem marad hatástalan az öreg kontinens ifjúságára nézve sem. (Elet és Irodalom, 1997. február 21.)