Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

zsidók borkészítését, majd - a szabad kereskedelem térhódításával - teljes jogot nyertek a zsidók a kóser bor készítésére. 1791-ben Zemplén vármegye gyűlése ismét megszigorította II. József vonatkozó liberális törvényeit: megszorítások léptek életbe a zsidók borkereskedelmével kapcsolatban, az aszúbor készítését pedig kifejezetten megtiltották számukra. 1800-ban a 28 142. számú királyi parancs már ismét megengedte, hogy a zsidók a borukhoz egy-egy puttony aszúszemet vegyenek, ám azt csak maguk számára kóserozhatták meg. Igen sok adat tanúsítja azonban, hogy a kóser bort a zsidók a keresztények számára is forgalmazták: az elnevezés 1758-tól már a kereskedelmi okmányokban is rendszeresen szerepel. A zsidóság a kóserezés után fizetett adóval jelentősen gyarapította a hegyaljai mezővárosok bevételét, ugyanakkor ezt a jogot maguk is bérbe adták, s - együtt az itt szokásos gabella, pecsétilleték összegével, ami az ital kóser jellegét tanúsította -, a zsidó hitközségek vagyonát növelték. Amennyire a rendi társadalom tiltotta a kóser borokkal való kereskedést, a polgárosodás folyamatában ez a tevékenység egyre inkább elterjedt, s jelentős gazdasági forgalmat biztosított a hegyaljai zsidóság számára, ugyanakkor hasznot a mezővárosi közösségeknek is. A kóser bor eredetileg nem különleges borfajta, hanem a zsidó vallás előírásai szerint készült asztali bor, szamorodni vagy aszú, ám maga az előállítása tartalmazott olyan eljárásokat, amelyek minőségében is más terméket eredményeztek, mint a 18-19. századi mezővárosok paraszt-polgárainak borai. A különbség elsősorban abból fakad, hogy a kóser bor mustját taposással nyerik, ami - túl a gondos szüreten - kevéssé sajtolja ki a fürtkocsányt, magot és szőlőhéjat, mint a szőlőprések, s kevesebb sav oldódik ki a szőlőből. A szőlőt a kóser borhoz zsidók taposták ki, lábukat harisnyába bújtatták a munkához. A kitaposott mustot külön pincében vagy pinceágban tárolták. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kóser bor készítése titokzatosnak tünt, s szinte misztifikálódott a nem zsidó népességben. Északkelet-Magyarország borvidékein, a hasszid zsidó közösségek által lakott településeken a kóser borok készítésének sokkal nagyobb volt a gyakorlata az átlagosnál, s igen szigorú volt a tisztasággal kapcsolatos elvárás is a kóserezés során. A kóser pincébe tilos volt élelmiszert bevinni, csak szappanos kézmosással lehetett oda belépni. Mindig új hordóba szűrték a mustot és a kóser pinceágban új hordókban érlelték a bort. Elkerülték a szalonnával való hordókezelést, borjavítást, ami egyébként - antioxidánsként működött a szalonna vagy a sertéshús - általánosan ismert gyakorlat volt, s többször szerepelt a 18. századi hegyaljai borászati receptekben, borkezelési kéziratokban is. A kóserezés lényege tehát a vallásilag előírt, szigorú rituális tisztaság betartása volt az előkészítés és a feldolgozás során. Fogyaszthatott kóser bort a nem zsidó ember is: számos adattal igazolható, hogy a zsidók a kóser bort jelentős nyereséggel adták el a keresztényeknek is. Ugyanakkor a kóser háztartásban csak kóser bort lehetett fogyasztani. Mindez a zsidósághoz illetve az izraelita valláshoz való ragaszkodást is jelentette: a tradíció vállalását, az abba való belenevelődés folyamatát.