Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

harmóniákká oldódik zaklatott életszemlélete. Ebben a lázas iramban alig választódnak el egymástól házak, emberek, fák; sorshordozó tájkomponensek villamos ábrái - ez jelenti a Tóthképek kompozíciós állandóját." 1974-ben második alkalommal nyeri el a Téli Tárlat nagydíját, amit aztán 1978-ban és 1986-ban is neki ítélnek oda. Minden ilyen alkalomra új festői és grafikai munkával készül. 1977-ben Budapesten a Mednyánszky-teremben rendez erkölcsileg és anyagilag is sikeres tárlatot, s igazán ekkorra lesz beérett művész. Elmélyülten dolgozik annak a technikai ismeretnek fölényes Ej tudatában, amihez annyi kísérleten keresztül vezetett az út. (1985 k.) Mondanivalója pedig egyre több akad. A szakmai elismerések egy töretlen művészi pálya visszaigazolásai, még akkor is, ha voltak megtorpanások és kétségek. Gondjait munkába feledkezve orvosolja, ami több szempontból is jó terápiának bizonyult. Az 1975-ös, első önálló kiállítással egy új művészi korszak jelölhető ki, ami 1990-ig egyetlen nagy lendülettel tartott. Elsősorban festői problémák izgatják ekkor, mint például az ablak elé állított virágcsendélet belső és külső terének, s egyáltalán a távlatnak érzékeltetése a színek által, s az, hogy a tükröződés hogyan sokszorozza meg mindezt (Ablakos csendélet, Halas