Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

ELŐSZÓ UDVARI ISTVÁN: RUSZINOK A XVIII. SZÁZADBAN CÍMŰ KÖNYVÉHEZ Az elmúlt két évtizedben a történeti-művelődéstörténeti kutatásokban mind nagyobb figyelem fordult a 18. század vizsgálata felé. Mára nyilvánvaló, jóllehet a tény ismeretelméletilcg már csak a történelmi folyamatok természete miatt sem volt soha vitatható, hogy ez a korszak messze nyúló folyamatokat alapoz meg mindenekelőtt a török kiűzését követő gazdasági-társadalmi reorganizáció révén. Messzemenő hatást gyakorolt a hazai művelődés, de elsősorban természetesen a gazdálkodás, földbirtoklás és földhasználat, termelési viszonyok további történetére, benne a paraszti műveltség folyamataira is. De meghatározó szerepet játszott ez a század a Kárpát-medence nemzetiségi arculatának megformálásában, demográfiai, vallási képének alakításában: a kisebbségek, nemzetiségek vonatkozásában számos kérdésben szinte máig ható jelentőséggel. Bár e kötet tanulmányai egy kis nép, a ruszinok történetéről, vallás- és művelődéstörténetéről, nyelvfejlődéséről szólnak, valójában egy nép nyelvi és vallási függetlenedésének, nemzetté válásának különböző stádiumairól tudósítanak. Olyan folyamatokról, amelyek máig érnek, s ma sem rendezettek és tisztázottak megnyugtatóan. Ezek a folyamatok mélyen ágyazódnak Közép- és Kelet-Európa népeinek történetébe, beleértve napjaink történéseit is, s a szerző nem csupán a ruszinság históriájának kérdéseire keres választ, hanem a térség népei történetének összefüggéseire, kapcsolataira, gazdasági és műveltségi kontaktusukra - közös sorsuk közös kérdéseire is. A ruszinság története - megannyi specifikuma ellenére - sok tekintetben példázza a közép- és kelet-európai kis népek sorsát, beleértve a nemzetté válás és a nemzettudat ma is alakuló, formálódó állapotát is. Az elmúlt évek politikai átrendeződései - különösen a volt Szovjetunió korábban szinte elképzelhetetlennek tűnő átalakulása - felszínre hozta a hosszú időn át erősen elfojtott nemzeti törekvéseket. Ennek része a ruszinság mai törekvése is a nemzeti és kulturális autonómiára a mai Ukrajnában és Szlovákiában egyaránt. A békés átrendeződések (egyesek szerint vértelen forradalmak) alatt és után úgy tűnt, hogy végre komoly esély van a térség kis népeinek megbékélésére. A meglevő - mindenekelőtt szociális - feszültségek, s éppen az érintett térség távolról elképzelhetetlen szegénysége rövid idő alatt újabb megtorpanást okozott a szlovákai ruszinok számára éppen úgy, mint a romániai vagy jugoszláviai magyaroknak. Jó lenne hinni a békés megoldásokban, amelyek feltételei a kis népek kulturális és nyelvi autonómiájának. Mára úgy tűnik, mintha a népek nemzetté válásának 18-19. századi egészében-részében lezajlott folyamatai buzognának fel újra. Ezen folyamatok áttekintéséhez, megoldásához nagy szükség van a történeti kutatásokra, benne a szomszédos népek történetével való foglalkozásra, amint e kötet tanulmányaival Udvari István teszi. A ruszinság a nemzeti tudat kialakulásának korai szakaszától megkülönböztette önmagát a többi keleti szláv csoporttól. A magyarországi ruszin (egyházi) értelmiség szóhasználatában a 17. században feltűnik az uhroruskij népnév, melynek tükörfodítása, a magyarorosz a 18. században már nyomtatásban is felbukkan. Emellett a ruszin, rutén,