Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
teremtett számukra. Létük előfeltétele az alföldi népesség termékfeleslege, s azzal a népességgel való állandó gazdasági-kulturális szimbiózis. Nem részletezem itt most a telepes falvak árucsere-kapcsolatait, erről másutt, több vonatkozásban már szóltam. 18 A kapcsolat legfőbb jellemzője az, hogy a falvaink lakossága a legalapvetőbb élelmiszerek tekintetében sem volt képes önellátásra. Bár elsősorban a legtehetősebb fuvarosréteg bonyolította a cserét, bizonyos fokig, eltérő formában minden család érintett volt abban. A fogattal rendelkezők a Bükkből meszet fuvaroznak a Hajdúságig, a Nyírségig, a Tisza-völgyön Békésig és Szolnokig, fát árultak a Bükkalja és az Alföld északi peremterületének népessége számára. Az asszonyok gombát, erdei gyümölcsöt, virágot, koszorút árultak a miskolci és diósgyőri piacon. A lakosság többsége azonban erdei munkás, s elsősorban az erdőmunkák szünetében, periodikusan kereskedik. A vizsgálatok azt igazolják, hogy a Bükk hegység szlovák lakta falvai önálló termelési egységet képeznek, tevékenységi módjuk sajátos ökotípust jelez, önálló egységként kapcsolódnak bele a Bükk-vidék amúgy is erőteljesen tagolt, változatos népi kultúrájába, a táji munkamegosztásba, amelyet a specializálódott települések sajátos szövete jellemez. Ez az egység azonban az Alföld és az északi hegyvidék között meglevő, hagyományos munkamegosztásba épült be, tovább differenciálva azt. Mindez több következménnyel járt a tárgyalt települések tradicionális műveltségével kapcsolatban. Mindenekelőtt egy sajátos, „csonka" gazdasági struktúrát hozott létre, melyben a termelés és a fogyasztás arányait alapvetően meghatározta a népesség egy részének periodikus, de rendszeres migrációja, a populáció nagyobb részének rendszeres részvétele a megtermelt javak közvetlen cseréjében. A sajátos ökológiai feltételek következtében az életmód, a gazdasági tevékenység rendkívül sokszínű, változatosak a tevékenységi formák, s - talán ellentmondásnak tűnik - mégis ennek következménye a hagyományos kultúra stabilitása, melynek legfőbb jellemzője az, hogy a mindenkori kihívásokra többféle választ tud adni, rugalmasan igazodva a mindenkori feltételekhez. Úgy vélem, hogy falvaink példája általános tanulságokkal is jár, s egyfajta modellként kezelhető a hegyvidéki életmód vonatkozásában. A hegyvidéki népesség életmódja, gazdálkodásának szerkezete csak együtt értelmezhető az alföldi népesség életmódjával, gazdálkodási struktúrájával. A kettő sajátos szimbiózisa településtörténetünk legkorábbi szakaszától kezdve törvényszerűnek tűnik. Ezek összetevőit hosszan sorolhatnánk a pásztormigrációtól a változatos árucsere-tevékenységen át az idénymunkásokig. Ez a kapcsolat - szükségszerűen - a hegyvidéki népesség életmódjának nagyobb rugalmasságát, változatosságát eredményezte: az Alföld aránylag konzervatív mezőgazdálkodásának kihívására sokféle, koronként is változó, rendkívül variábilis kulturális válaszokat adott, A kötődés a gabonatermelő bázishoz különböző fokú: kétségtelen, hogy a legmagasabban fekvő lakott települések, a bükki szlovák falvak ennek egyik szélsőségét képviselik. Olyan területeket kezdtek el hasznosítani, ami korábban elképzelhetetlen volt, s ennek előfeltétele volt a mezőgazdálkodó népesség reprodukciója. Véleményem szerint tehát az észak-magyarországi telepes falvak ökotípusa csupán az egész nagy rendszerben értelmezhető, ahol nem egyszerű új színt, hanem új minőséget is jelentettek. Az itt vázolt kép nem csupán falvaink életmódjának szerkezetére volt jellemző, hanem megragadható az etnikai tudat, az identitás tartalmának változásában, s visszahatott az asszimiláció „történéseire" is. Kétségtelen, hogy az eltérő tevékenységi forma, s az ebből származó megkülönböztetett státus konzervál, annak ellenére, hogy a népesség 18 Viga Gy, 1980. 252-258.; Viga Gy, 1983. 113-121.; Viga Gy, 1984. 241-248.; Viga Gy, 1984a 42-51.
