Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

lémái mellett - a technikák elterjedésének kérdéseit is felveti. Gondoljunk a magyar Alföldről a Felvidékre hajtott új juhfajtákra, amelyekkel a szlovákok nemcsak új tenyésztési eljárásokat és pásztorkodási formákat közvetítettek, hanem a birkabőr feldolgozása hatott a szlovák szűcsök technikai tudására és termékeire is. Mivel mind a szlovák, mind a magyar néprajzban kiterjedt irodalma van az árucsere közvetítőinek, csupán röviden utalok arra, hogy évszázadokon át jelentős népességcsoportok bonyolították a Felföld és a magyar Alföld közötti cserét. Pl. Túróc megye 45 ezer lakosa közül a 19. század első harmadában évente mintegy 2 ezer rendelkezett a vármegyei adminisztráció útlevelével a belföldre és külföldre utazó kereskedők és iparosok személyében. De a szlovák nyelvterület egészén igen jelentős létszámú ez a társadalmi csoport, különösen a 18-19. században, a szlovák vándorkereskedelem fénykorában. A sokféle iparos és kereskedő „útonjáró" mellett meg kell említeni azt a jelentős szlovák, ruszin, magyar - fuvarosréteget, amelyik évszázadokon át kiszolgálja ezt a kereskedelmet, - legtöbbet a gömöriekről tudunk -, valamint a nyelvhatárt követő zónában szinte fúzérszerüen elhelyezkedő kupecfalvak népességét, ill. a közvetítő kereskedelem szolgálatában álló csoportokat. Ezek nem kis része több nyelvű, s kapcsolataiban, habitusában önmaga is megtestesíti az interetnikus érintkezés sajátos formáját. Közismert, hogy a mezőgazdasághoz kapcsolódó vándormunka révén új mezőgazdasági technikák, s eszköztípusok terjednek a Kárpát-medencében: különösen fontosak az arató- és cséplőeszközök és eljárások, kapaformák stb. Számos adat jelzi azt is, hogy a felföldi vándormunkások munkaeszközeiket nem viszik haza, hanem alkalmi munkahelyeiken hagyják, sőt, eladásra is hoznak magukkal szerszámokat. Ilyen módon a vándormunka közvetlenül is szerepet játszott egyes munkaeszközök elterjedésében. Példáimat nem szaporítom tovább, hasonlókat mindenki ismer, nálam talán többet is. Végezetül azonban hadd utaljak még egy jelenségre, ami azt jelzi, hogy az érintkező nagytájak közötti hagyományos termékcsere, egykori munkamegosztás a 20. században is tovább élt. A két világháború közötti időszakban a szlovák-magyar határon át - állatokkal, különféle iparcikkekkel, élelmiszerekkel - zajló nagy volumenű csempészet fő jegyei még jól kirajzolják a Trianon előtti gazdasági kapcsolatok fő irányait és összetevőit. Közép- és Kelet-Európa volt „szocialista" országainak sajátos hiánygazdálkodása ugyancsak életben tartotta ezeket a kapcsolatokat - természetesen új feltételek között. Különösen az elmúlt évtized gyorsította fel a gazdasági kapcsolatok e különleges formáját, amikor a lengyel kereskedőturizmus fokozatosan a Közép-Európa és a Balkán közötti tranzitforgalom hordozójává vált. A néprajzi vizsgálatok számára sem érdektelen, hogy miként alakul élelmiszerré, olykor valutává a lengyel kereskedők - rendesen értelmiségiek, ill. középrétegek és munkások - vándorlása során - az otthon olykor már fel sem lelhető - ágynemű, sportszer, törülköző és fehérnemű a Balkánig, Törökországig és viszsza. Sajnálatos következménye ennek, hogy az áruhiány, együtt a jelentős tömegek ellehetetlenülésével, olykor szinte etnikai ellentétek forrásává válik. Végül egy konkrét példa, ami valóban előadásom mondandóját illusztrálja. Tanulságos volt megfigyelni, hogy amikor a magyarországi tejtermékek ára drasztikusan megemelkedett, akkor néhány hét alatt a brindza, valamint a különféle - főleg füstölt - sajtok a miskolci „KGST" piac kurrens cikkeivé váltak.