Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

hanem a gazdasági-társadalmi és az ökológiai feltételek szabják azt meg. Az anyagi műveltség elemeinek többségénél kimutatható az elterjedés iránya - elsősorban a nyersanyag- és munkaerőbázis tényeiből -, s gyakran kitapintható az is, hogy milyen csoportok játszottak szerepet azok elterjesztésében, általában mégsem mutathatók ki etnikus jegyek a tárgyak történetében és használatában. Egy-egy tárgy, eszköz széles körű elterjedéséhez népek, népcsoportok közötti felszínes kapcsolatok, rövid érintkezések is elegendőek, amilyen a vásár, vándormunka, vándoripar és kereskedelem. Számos vizsgálat bizonyítja azt is, hogy egy-egy tájon belül nincs lényeges különbség az eltérő etnikumok tárgyi világa között, különösen nincs a munka, a termelőtevékenység területén. Más kérdés természetesen, hogy az egyes eszközök megformálásában, apró részleteiben lehetnek táji, olykor etnikus jegyek - akár a mezőgazdasági eszközökön is -, ám ezek többsége nem bír különösebb jelentőséggel az eszközkultúra - ökológiai, a termelési feltételekhez igazodó - nagytáji differenciáltságában. Csak így lehetséges ugyanis, hogy pl. az alföldi magyarság számára a Felföld szlovákjai készítették az alapvető mezőgazdasági és háztartási eszközök számottevő részét, csak így adódhatott, hogy pl. a 19. század folyamán szlovák házalók közvetíthették a magyar Alföld (valamint a Balkán és Délkelet-Európa) népei számára még a délnémet fa háziipar különféle portékáit is. Mindez nem csupán a mezőgazdaság és a háztartás eszközkészletére igaz, hanem a különféle háziiparok és kézműiparok szerszámaira is, amelyek évszázadok során együtt terjedtek a mesterek különböző nációinak és generációinak vándorlásával, ill. a mesterségtanuláshoz kapcsolódó vándorlásokkal. A fentiek ellenére nem vitatható persze, hogy a tárgyi műveltségben, azon belül az eszközanyagban is nyomon követhetők az interetnikus érintkezések hatásai, ám az így előállt tárgyi műveltség általában nem visel etnikus jegyeket, hanem elsősorban az alkalmazkodás nyomait őrzi; vagyis etnoökológiai folyamatok hatásai rétegződnek abban egymásra. Ez azonban nem csak a peremterületeken van így, hanem a sík vidéki gazdálkodás eszközeinek többségénél is - leszámítva a Kárpát-medencei fejlődésűeket. A Felföld népe kézműves tevékenységének, ill. az azzal való kapcsolatnak az emlékét valószínűtlenül sokféle, s korszakonként is nagy tömegű tárgy hitelesíti a magyar Alföld népének műveltségében. Előadásom időtartama nem engedi meg, hogy az ezekkel kapcsolatos innováció kérdését, a főbb kereskedelmi utakat, s e tárgyak gazdaságiműveltségi hatását részletezzem, ám arra utalnom kell, hogy az erdős peremterületek és a fátlan magyar Alföld között csupán a faeszközök kereskedelmében kimutatható kapcsolatrendszer is jelzi, hogy a szerszámkészítő és szerszámhasználó tájak között nagy múltú gazdasági-kulturális érintkezés állhatott fenn, ami az információáramlás sajátos, ma még alig ismert lehetőségeit is felveti. Mindez sajátos kétirányú folyamatot sejtet, s együttesen több évszázados gazdasági-kulturális kapcsolatot jelez a Kárpát-medence és a KárpátBalkán zóna között. A fatárgyak mellett persze meg kell említenünk a tárgyi „univerzum" más területeit is. Gondoljunk pl. a gömöri vashámorok különféle készítményeire, a felföldi üveghuták termékeire, a tűzálló gömöri cserépedényekre, amelyek egyszersmind új munkatechnikák, tárolási módok, sütő-főző eljárások hordozói is. Nem egy közülük kihatott a termelési mód egészére, más részük inkább a népművészet és az ízlés problémáit veti fel. A kétirányú kapcsolatok plasztikus példái említhetők a viselet területéről is. Pl. egyes magyar viseleti darabok - a bő vászongatya, a csizmaviselet, a vattával bélelt női kabátka, a cifraszür - a magyarságtól kerültek a szomszédos szlováksághoz, s a magyar szűrt a szlovákok közvetítették a morva területek felé is. Mindez - a kereskedelem prob-