Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A néprajz a vándorlást és az árucserét - hasonlóan a szociológiához - a kulturális jelenségek átadásának-átvételének és elterjedésének, ill. azok változtatásának legfontosabb tényezőiként tartja számon. Mind a történeti források, mind a recens néprajzi adatok igazolják, hogy a magyar Alföld és az azt északról és keletről tág karéjban övező domb- és hegyvidék népei között a középkor óta intenzív gazdasági érintkezés zajlott, s a mezőgazdálkodó sík vidék, valamint a domb- és hegyvidék zónája mint egy nagy rendszer fogaskerekei illeszkedtek össze egy sajátos szimbiózisban. A Kárpát-medence különböző területeit összekapcsoló országutakon a vándorok különböző csoportjai évszázadokon át ezerféle tárgyat, technikákat, s a szellemi hagyomány számos elemét vitték el más népcsoportokhoz, örökösen formálva ezzel a tradicionális műveltség különös sokszínűségét. A javak cseréje és a vándorlások révén terjedő műveltségi elemek kulturális „töltése" nem egyforma; különböző esélyük van a befogadásra, s átvételük esetén is eltérő funkciókban és különböző mélységekben épülhetnek be egy-egy közösség műveltségébe. Mivel a primer funkcióban befogadásra kerülő tárgyak - az alábbiakban főleg ezekről szólok majd -, eszközök mellett a különféle folklórelemek éppen úgy befogadásra lelhettek, mint egyes eszmék, ideológiák, vagy akár napi hírek, ismeretek, tulajdonképpen valami különös, sokismeretlenes egyenletként kísérelhető meg egy adott terület népi műveltségének leírása, különösen vizsgált régiónkban, ahol az átadás-átvétel problémái általában interetnikus kérdéseket is felvetnek. E vonatkozásban különösen fontos megkülönböztetnünk a kapcsolat, kölcsönhatás, érintkezés, párhuzam és analógia kategóriákat, amelyek az eltérő adottságú népcsoportok kulturális kontaktusának minőséget jelző kifejezői. Úgy tűnik, hogy a gazdasági élet területén könnyebb és gyorsabb a műveltségi elemek terjedése, mint a termelési formáké, mivel az előzőkhöz részleges migrációk, ill. időszakos vándorlások közvetítő hatása is elengedő. Mindehhez a Kárpát-medence északkeleti részében az életmód sokszínűsége és jellege, a nagy volumenű cseretevékenység és vándorlás évszázadokon át megfelelő gazdasági és társadalmi kondíciókat teremtett. A leginkább kutatott is ismert szlovák-magyar érintkezés mellett természetesen éppen ilyen hagyománya és jelentősége van a magyar-ruszin, bizonyos vonatkozásokban a magyar-lengyel gazdasági érintkezésnek - nem szólva itt most a magyarságon kívüli nációk kapcsolatairól -, de nem hagyható figyelmen kívül a térség termelési rendjébe különböző módon és különféle korszakokban beilleszkedő német (cipszer, mánta, buléner) iparosok, városi polgárok, kézművesek, bányászok szerepe sem, hasonlóan a sokféle nációból verbuválódott középkori és újkori kereskedőrétegéhez. A néprajzi kutatásokban - azok alapvető kutatási metodikájának eredményeként az árucsere és a különféle migrációk és vándorlások az eltérő adottságok között élő, különböző módon alkalmazkodó, más-más természeti és társadalmi korrelációval rendelkező műveltségi csoportok alkalmi vagy rendszeres érintkezéseként jelenik meg. Annak lehetőségét, hogy az egymás mellett élő népcsoportok, gyakran különböző etnikumok olykor évszázadokon át szinte sajátos gazdasági szimbiózisban éltek, lényegében maga a tradicionális kultúra természete és szerkezete biztosította. A tradicionális műveltség szerkezete azt igazolja, hogy a nyelvhatárok nem jelentenek akadályt a műveltségi elemek számára, s a nyelvhatár csak egy a kulturális határok közül. A Szlovák Néprajzi Atlasz, valamint a Magyar Néprajzi Atlasz eddig megjelent térképei is jelzik, hogy a vegyes etnikumú területeken - különösen a gazdálkodás, ill. a tárgyi műveltség vonatkozásában - az új jelenségek, eszközök, eljárásmódok terjedése nem etnikumoktól függ,