Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

jelzi, hogy Gömör, Nógrád és Hont megyékben egész falvak rendezkedtek be arra, hogy az Alföldről vásárolt, fiatal tinókat két-három évig tartják igázásra, aztán meghizlalva, nyereséggel adják tovább őket.

30 K. Kovács Péter gyűjtései nyomán ezt Borsod megyei adatokkal egészíthetjük ki: Arnót, Monok, Onga, Gesztely, Kiilső-Bőcs, Berzék lakói részben kupecek, faktorok voltak, akik a Bodrogköz és Dél-Borsod vásárain vették meg a jószágot, amit aztán továbbadtak a megye felső részein, máskor pedig a féléves-egyéves rúgott borjakat igázták 3-4 éves korukig, aztán továbbadták őket Rimaszombatra, ahonnan Budapest, Bécs és Prága mészárosai vásárolták fel.

31 Anélkül, hogy tovább sorakoztatnám azokat az adatokat, amelyek az Alföld felől a Felvidékre hajtott állatcsapatokról, főleg szarvasmarhacsordákról, valamint a felvidéki vásárok ez irányú jelentőségéről szólnak,

32 utalni kívánok rá, hogy a nagytájak között zajló állatkereskedelem sajátos „kettős láncot" alkot. Ennek elemei részben az állat életkorát, s ebből adódóan hasznosítását követik, ezzel párhuzamosan pedig több lépésben, eltérő földrajzi tájakat járnak be. Ennek számos variációja van: a) az olcsón megvett állatot néhány hétig feljavítva adják tovább; b) az aránylag olcsón vett fiatal állatot igába törve, betanítva adják el haszonnal; c) a fiatal állatot betörik, három-négy évig maguk igázzák, majd feljavítva adják el. Ennek a folyamatnak az állomásai általában az Alföld Északi-középhegység - Felső-Magyarország, s csak kevés példát tudunk az ellenkező irányú mozgásra/

3 Számos adatot említhetnénk arra vonatkozóan is, hogy az Északi-középhegység területén hizlalt sertésállomány milyen szerepet kap a Felvidék ellátásában/

4 de terjedelmi okok miatt ezt nem részletezem. Az itt bemutatott példák csak azt igyekeztek igazolni, hogy a nagytájak közötti csere tárgyát mindenekelőtt a mezőgazdálkodás termeivényei, produktumai képezték, s ezeknek jobbára kiegészítői voltak a specialisták termékei. Ha ezt a gondolatsort összegezni kívánom, akkor azt kell hangsúlyoznom, hogy az Alföld és Észak-Magyarország között nem két, eltérő termelési mód kapcsolatáról, s a csere útján történő kiegyenlítődésről van szó, hanem az azonos termelési rendben a Felvidék hátrányára jelentkező, a természeti feltételekből eredő hátrányos helyzet ledolgozásáról, illetve a kiegyenlítődésre tett kísérlet formáiról, a felzárkózásról a kiegészítő tevékenységek révén. Igazolja ezt az az állandó vonzás, a népesség-leszivárgás és áttelepülés, amit az Alföld és a történeti Magyarország felső megyéi viszonylatában megfigyelhetünk a XVIII. század folyamán, valamint a paraszti mentalitás és paraszti gazdasági stratégia: a hegyvidéki népesség zöme is földet akar, a föld és a jószág megszerzése az elérendő cél, amellyel megsokszorozhatja a gazdasági hatékonyságát. Lényegében a feudalizmusban gyökerező „földéhség" és tulajdonosi szemlélet áttételes következménye ez. Mindehhez hozzájárul, hogy a kapitalizálódó Magyarországon lényegében bő fél évszázad állt volna rendelkezésre a kézmüves-háziiparos specialistáknak is a termelés és az értékesítés „polgári" formáinak kialakítására. Ezt azonban sem „üzemeik" nem bírták, sem hamar korszerűtlenné váló termékeik, de nem igényelte már igazából az alföldi parasztság sem, amelyekben - tárgyait tekintve - alig maradt bármiféle pótolhatatlan „hiány" az I. világháborút követő határmódosítás, illetve a felvidéki vándorkereskedelem és vándoripar eltűnése után. 30 Balogh /., 1965. I. 375. 31 K. Kovács P., 1958. 267-268. Ezenkívül kéziratos gyűjtése: Ethn. Adattár 10 827. 32 Pl. Zólyomi J., 1984. 291.; Nóvák L., 1986. 284. Lásd még a 27. jegyzetben hivatkozott statisztikai irodalmat, s számos kéziratos gyűjtést (K. Kovács Péter, Ethn. Adattár 10 830, 10 824 stb.). 33 Markul M. 1964. 469. 34 Radványi F., 1711-1716. 8, 15. (Kézirat)