Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

vetkcztében elodázhatatlan vízrendezés között.

3 Mindezek azonban nagy, társadalmi kötelékben végezhető munkák, s ha a korai földművesek erdőirtásai után sokáig irtványokon zajlik is a gazdálkodás, az európai feudalizmus egyértelműen megszervezi a természet meghódításának folyamatát. Jó esetben kedvezményeket ad a jobbágynak az irtvány hasznosítására.

4 A felső-magyarországi folyók vízrendezésének korai, 17-18. századi megoldási kísérletei ellenére a Duna- és a Tisza-völgy termőre fordítását valójában csak a polgárosodás folyamata oldja meg. Ez egyaránt fakadt a mezőgazdaság újjászervezésének, a kultúrtáj kiterjesztésének igényéből és a reformgondolatok - részleges - megvalósulásának feltételrendszeréből: a polgárosodásnak kiterjedt vidékeken a feltétele és következménye a vízrendezés. Hatására, a társadalmi és gazdasági folyamatokat is gerjesztő jobbágyfelszabadítással együtt, átalakult a paraszti társadalom is, nemcsak a termelés struktúrája. Az extenzív gazdálkodás fokozatos felszámolását az ártéri legelők és vízjárta területek kultúrtájjá formálása sietteti. A paraszti társadalom legalsó rétegének ugyanakkor a nagy tájátalakító munkák adnak - több generáción át - munkát, kenyeret (kubikusok, vasútépítők, majd vasutasok stb.) Vagyis a természeti táj átalakításának az egész paraszti társadalmat és kultúrát átformáló hatása volt: ezek egy része közvetlenül, másik része közvetve hatott vissza a műveltség állapotára.

5 A nagy átalakító munkák mögött azonban, s ez a műveltség története szempontjából csöppet sem elhanyagolható, napi küzdelem zajlik a táj, a település, az egyén természeti környezetének formálásában, a termesztés és tenyésztés különböző ágazataiban, amelyek mind azt célozzák, hogy „elvigyék" az emberi tevékenység sikerét, eredményességét a természeti feltételek határáig, vagy - ha lehetséges - azon is túl. A gazdaságtörténet és a néprajz ennek igen sok mozzanatát számon tartja, bár talán nem mindig értékeli azokat a természeti adottságok, illetve a táj átalakításának mozzanataként, jóllehet a tágan értelmezett környezetbe mindez beletartozik. Hogy Hrabal példájából, a kolostorkert virágaiból induljunk ki, a régi növénykultúrák nyomát vidékeinken is generációkon át őrzi a táj. A parlag szőlők a borvidékek, illetve egykori borvidékek régi kultúrájának árulkodó nyomai, csakúgy, mint az elfajzott régi gyümölcsfák a folyók árterétől Miskolc város „hegyéig", az Avasig, melynek lankái - a panel lakótelep felépítéséig - gazdag gyümölcsösöket ápoltak. A különleges, új virágok, dísznövények csakúgy kézen-közön terjedtek népünknél, mint a jobb hozammal, akár rövidebb tenyészidővel kecsegtető haszonnövények magjai és palántái. A gondozatlan ártéri gyümölcsösökből és magoncokból oltogató parasztemberek neveltek fel értékes fákat. Az új eszközök, eljárások, technikák, újfajta kultúrnövények és haszonállatok egy-egy vidéken, településen való megjelenése mögött rendre fellelhetők a paraszti társadalom „vállalkozói" alkatú kísérletező figurái, akiknek próbálkozásai sikereiktől vagy kudarcaiktól függően nyernek vagy nem nyernek befogadást szűkebb közösségükben. Hasonlóan a közösség megkülönböztetett egyénei azok, akik az átlagosnál jobban ismerik a gyógynövényeket, a természeti jelenségek és törvények egészét, s akiknek ennek megfelelő közvetítő szerep jut a természetben ugyancsak járatos közösség és a természet között. A haszonállatok fajtaváltása nem csupán a legeltetés és takarmányozás lehetőségeinek átalakulását, ha úgy tetszik: a táj átalakítását tükrözte, hanem a tenyésztői igé3 Frisnyák S., 1990. 4 VigaGy., 1996. 271-283. 5 Szabó L, 1996. 152-158.