Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

repformáihoz a hagyományos világkép szellemlényeket, hiedelmeket társított. Az erdő, a víz, a hegy, a mezsgye és az árok, a híd és a keresztút, a források és a kutak, az odvas fák, a temetők és a magányos sírok stb. - mind-mind „találkozások" lehetőségei, mindmind otthoni, saját közösségbeli „tudás" megjelenési pontjai, felbukkanások lehetőségei. A települések határai - mint erre Takács Lajos rámutatott - az elmúlt évszázadokban a környező falvak népe életmódja mellett, azok szokásairól, hiedelmeiről, vallásosságáról is sokkal inkább tanúskodott. Az egyes jelzések az úton lévőt is tájékoztatták, de az úton lévők maguk is helyeztek el jeleket - maguk és mások számára. Nem csupán a tereptárgyak és mesterséges jelek, hanem a határ különleges, szentelt jellegében objektiválódott jelzései is befolyásolták az úton járó ember viselkedését, útját, lehetőségeit.

42 Az idegen határok jelzéseit a hazai környezet kultúrájának kódrendszerével kellett értelmeznie az úton járónak - már amennyire azt értelmezni tudta. Természetesen nem csupán babonákra, hiedelmekre kell itt utalnunk. A keresztény középkor óta az ember a vallásosság számos jelét helyezte el az utak mentén, kereszteket, szobrokat, képeket, de kápolnákat és egyéb objektumokat is emelt. A korábbi kultusz tereptárgyainak egy része is bizonyosan a kereszténység jelképei között manifesztálódott újra. Bizonyos, hogy ezek - a kereszténység révén - könnyebben értelmezhető, egyértelműbben dekódolható jelek voltak. Önmagukban azonban nem változtattak azon a tényen, hogy az idegen vidéken a - bármiféle objektummal vagy jelenséggel való találkozás az egyén találkozása az ismeretlen, kevéssé, vagy másként ismert dolgokkal, ugyanakkor az egyén „sikere", ha a saját környezetéhez hasonló, általa pontosan értelmezhető objektummal vagy jelenséggel más tájakon találkozik. Az otthoni, saját közössége által elfogadott elvek, normatívák itt saját magát szembesítik az idegen világgal, jelenségekkel. Bizonyos, hogy az átvétel, az innováció jelenségeinek ez a gondolati mező az egyik legfontosabb találkozási helye. Természetesen az európai hiedelemrendszer, különösen a Kárpát-medence hiedelemrendszere sokkal több azonosságot tartalmaz annál, mintsem a jelenségek értelmezését zavarná. (Más részük kívül esik a dekódolható gondolati mezőn.) A találkozási pontok tehát inkább figyelmeztető jelek az egyén számára: mintegy sajátos útjelző táblák, amelyek öt eligazítják, valódi helyzetére figyelmeztetik.

43 Hasonló jelentősége volt természetesen az élő, ill. társadalmi környezetnek és jelenségeknek is. Az úton talált személyek, a felbukkanó állatok szinte mind különös jelentőséggel bírtak: ómenként elsősorban. De éppen úgy volt jelentőségük a hangoknak is. Az úton ért halottas menet bizonyára azért is értelmezhető (elő-) jelként, mert az egyént megint csak sokféle módon figyelmezteti. Bizonyára nem véletlen tehát, hogy bizonyos - nehezen megmagyarázható - dolgok csak, vagy elsősorban az úton járókkal eshettek meg. Elcsalhatják és elvezethetik a különböző szellemek, eltévedhet a fogatával, ismeretlen lények társulhatnak hozzá, akár állat alakban, az utak mentén bukkan fel a lidércfény, vagy csörgeti láncát az inzsellér, s még szerencsés lehet, aki éppen a hétévente fellángoló kincs nyomaira bukkanhat. Az útbaeső kocsmában vagy állásban aztán további információkat kaphatott a reá leselkedő - valós vagy vélt, de számára feltétlenül objektív - veszélyekről, akár több generációval korábban megesett, vagy soha meg nem történt históriák formájában. Mindezeket persze haza is lehet vinni, s az otthoni közösség, hallgatóság aztán egy részét pontosan értelmezi a maga tudásában, más részét pedig csodaként tartja számon, amik bármikor meges42 Takács L., 1987. különösen 196. skk.; Vö. még: Takács L., 1983. 173-192. 43 A vallás és környezet kölcsönhatásához, a környezet szakralizációjához: Bartha £., 1992.; Barth J., 1990.340-354.