Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

kával keresték meg a szükséges kendermennyiséget. Kiterjedt kapcsolatai figyelhetők meg ennek a Zempléni-hegység, Hegyköz, ill. a Hernád-völgy és a Bodrogköz vonatkozásában. A Zempléni-hegység területéről (Mikóháza, Filkeháza, Pálháza, Hollóháza, Füzérkajata, Füzérkomlós, Pusztafalu) kisebb-nagyobb csoportokban jártak le az asszonyok a Bodrogközbe munkát vállalni, s munkájukért a tilolt, gerebenezett rostanyagot vitték haza.

154 A szállás és élelem mellett a szösz 1/5-1/7 részét kapták bérbe.

155 Miközben a kendermunkájáról híres bodrogközi Cigánd részesmunkára fogadja a hegyvidék asszonyait, a cigándi nők egy része Királyhelmec környékére vándorol, ahol lent nyűnek 1/4-1/5 részért, amire ugyancsak szükségük van, különösen szemrevaló szőtteseikhez. Végezetül említeni kell még egy területet az állattartás köréből is (a pásztorok migrációjával itt most nem foglalkozom). Sajátos formáját képezték a vándorló specializálódott csoportoknak a birkanyírók, akik a régió egykor nagy hagyományú juhászatát szolgálták ki. Nógrád megyében a terényi tótok, illetve a csitári és illinyi asszonyok jártak nyírni.

156 A kis fóldű, nagybirtokokkal körülvett Hevesaranyos, Fedémes, Kömlő, Dédes, Serényfalva, Dobóca, Mikófalva lakói számára fontos idénymunka volt a juhnyírás, SerényfalváxóX már Fényes Elek is feljegyezte, hogy lakóit a szomszédos vármegyékben ezen tevékenységeikről ismerik.

157 Ezek a települések látták el a hevesi, keletnógrádi, a Sajó- és Hangony-völgyi juhászat ez irányú munkáját, ám emellett nagy számban jártak az Alföldre aratni és summásmunkára is.

138 Természetesen meg sem kísérelhettem, hogy mindazokat a szálakat, kapcsolatokat felfejtsem, amelyek mentén kisebb-nagyobb csoportok vándorlása indult meg közelebbi vagy távolabbi tájak munkaalkalmai felé. Az azonban nyilvánvaló, hogy a történeti Magyarország egészén jelentős népességmozgással kell számolni, s ebben igen fontos hely illeti meg Felső-Magyarország, ill. a Felvidék, valamint a mai Magyarország északi sávjának egymással lezajló és a magyar Alföldhöz kapcsolódó munkakapcsolatát. Tömegek kerekedtek fel az év egy részében, s kerestek fel más tájakat. Igaz, a migráció legfőbb mozgatója a mezőgazdaság, ill. a vegetáció éves rendje volt, ám a vándorlás különböző módon, különböző fontossággal, igénnyel jelentkezett az egyes tájjal, sőt az egyes jobbágyi-paraszti üzemek tevékenységében. A munkára való elvándorlás a domb- és hegyvidéki területeken - a népesség egy része számára - parancsoló kényszer, ám, mint fentebb is jeleztem, nem egyszerűen a munkaerő-felesleggel rendelkező területek s az abban szűkölködő régiók automatikus kiegyenlítődéséről van szó. Különféle életmód-stratégiák keletkeztek, s - különösen a jobbágyfelszabadítás és a bérmunka egyértelmű térnyerése után - a vándorlásnak, munkavállalásnak is különféle lehetőségei és funkciói alakultak ki. Mindez függött a kibocsátó tájak adottságaitól, helyzetétől, a birtokstruktúrától s a családok munkaszervezetétől, helyzetétől is. Szélsőségesen mostoha adottságú vidékeken a kényszer a család gabona- és élelemszükségletének megszerzése, így behatároltabbak a „választási lehetőségek" a munkamigráció szempontjából is. A vándorlás a gabonatermő tájak felé azonban csupán a nyár néhány hetét veszi igénybe, mellette az év nagyobb részében a helyi lehetőségek vagy más funkciójú vándorlás kap teret. A domb- és középhegységi zóna mezőgazdálkodó térszínein a népesség egy része saját gazdaságát művelheti, így számára esetleg az aratáskor nyílik lehetőség távoli munkavállalásra, a szegényebb réteg azonban 154 Dobrossy l.-Fügedi M, 1977. 95-96. 155 Petercsák T., 1973. 540. \ 56 Zólyomi J., 1984. 286. 157 Paládi-Kovács A., 1965. 126-129. 158 Paládi-Kovács A., 1965. 126-129.