Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

az év nagyobb részében távoli munkára szorul. Ebben a térségben a mezőgazdálkodás, summáság vagy mezőgazdasági napszám, erdőmunka, fuvarozás, bánya- és ipari munka sajátos éves ritmusa áll össze az egyes üzemek gazdasági rendjévé. Ezt gyakran sajátos családi munkamegosztás is tovább bontja: még a tehetősebb családok fiatal gyerekeit is summásmunkára küldik, ahol nem csupán a család jövedelmének megnövekedéséről van szó, hanem a fiatalok „belenevelődéséről" is a summásmunkába, amely egyfajta „erőpróbája" is a paraszti életnek. Alkalmas ez olykor a hozomány, a stafírung előteremtésére is, s nem csak a legszegényebbek számára! A példákat hosszan sorolhatnánk, ám összegzőén arra utalnunk kell, hogy a dombés hegyvidéki zóna e vonatkozásban is sajátos termelési rendet, munkaszervezetet képvisel, amelyben a paraszti munka fogalmához - a mezőgazdálkodás mellett - számos más kiegészítő tevékenység társul. A domb- és hegyvidéki zónában némiképp mást jelent a paraszti munka tartalma is, mint az alföldi régiókban, s a kiegészítő tevékenységnek nevezett cselekvési formák igen gyakran egybeforrnak a paraszti munka éves rendjében a mezőgazdálkodással. A táji feltételekhez való alkalmazkodás itt sajátos termelési zónákat hozott létre, amelyek vizsgálatára a - meggyőződésem szerint határozottan Alföldcentrikus - magyar néprajz közel sem fordított olyan figyelmet, mint a „hagyományosnak" vélt síksági műveltségre. Összetett, a mindenkori „kihívásokra" sokféle „választ" adni tudó, sajátos paraszti életstratégiák ragadhatok meg e térségben, különösen a középhegységi övezetben, amely sajátos átmeneti, kiegyenlítő zónát képvisel. Jelen tanulmány természetesen ennek csak a munkásvándorlásokban való megjelenését villanthatta fel, a mentalitásban, az összetett etnikai képben és kultúrában való megjelenése könyvek és tanulmányok sorának lehetne a tárgya, az eddig megjelent, lassan könyvtári irodalom mellett is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó munkásvándorlás nem változatlan, s bár a fő irányai hosszú ideig jellemzők, azokon belül sokirányú mozgások zajlanak. Lényeges ebből a szempontból a munkaerő „export" és „import" egyenlege (lásd fentebb), valamint az, hogy az észak-magyarországi régió igen sok tája „kibocsátó" és „befogadó" is a munkaerő szempontjából. Ennek arányait az egyes tájak, települések belső „történései" is nagyban behatárolták. Jellemző példa erre az, amit Babus Jolán Lónyáról említ: ha a faluban - a nagy víz miatt - nem volt termés, akkor a lakók felkerekedtek, s Nyírmadára mentek aratni.

159 Hasonló tényező, ill. a mindenkori termés, s az ebből faladó munkaerőhiány mindenütt meghatározta a vándorlások intenzitását. Természetesen nem gondolhatunk itt csak a geográfiai-időjárási tényezők hatására, hanem a vándorlások történetileg, a tradicionális kultúra egész szerkezete által meghatározottak, s nem függetlenek az általános közgazdasági és politikai tényezőktől. (Gondoljunk csak Trianon hatására a korábbi táji munkamegosztás vonatkozásában!) Röviden, a mezőgazdasági munkásvándorlások a lokális táji adottságok és azok kiélésének formái által meghatározottak, s több-kevesebb formában vissza is hatnak azok egészére. Erdőmunkások vándorlása Katona Imre mutatott rá, hogy már a feudalizmus idején kirajzolódik a paraszti tevékenységet alkalmilag - főleg télen - kiegészítő, hivatásos, specializált, néha vándormunkával is egybekapcsolódó erdőmunka-vonulat az erdővidékek népességének tevé159 Babus J., I960. 159.