Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

árulni az aszalt gyümölcsöt, a férfiak viszont szekérrel jártak, és gyakran egy hétig is távol maradtak. Leginkább pénzért árultak, de nem egyszer cserélték az aszalványt közvetlenül kenyérre, zsírra, terményre is.

76 A szatmári falvak aszalvánnyal való kereskedéséről már Szirmay Antal hírt adott.

77 Főleg a Szamoshátról vittek nagy mennyiségben árulni aszalt szilvát; a panyolaiak például Debrecenbe és Beregszászba.

78 Nagy jelentősége volt a vízi szállításnak az aszalványokkal való kereskedésben is. A Vág-mellék és Felső-Nyitra falvaiból zsákokban, tutajokon nagy mennyiségű aszalványt vittek lefelé Komáromba és Pestre.

79 A Tisza menti sajkárok a folyón szállították az aszalt gyümölcsöt le egészen Szegedig.

80 Jelentős mennyiségű aszalt gyümölcsöt szállítottak Biharból a Körösön Szarvasra, s a Tiszazug falvaiba is.

81 A Bükkalja falvaiból elsősorban az egri és mezőkövesdi piacra vitték az aszalt gyümölcsöt (susinka) árulni, de a sályiak és cserépfalusiak a bükki hutatelepüléseken is házaltak az aszalványokkal. Úgy tűnik tehát, hogy az aszalt gyümölccsel való kereskedés mintegy megnyújtja, meghosszabbítja a gyümölcskereskedelem kiterjedését, ám mégis csupán kísérője, tartozéka annak. Bár a legfontosabb aszalóközpontok egybeesnek a gyümölcstermesztés, főleg szilvatermesztés hagyományos centrumaival, maga az aszalvány felhasználása, a hagyományos táplálkozásban betöltött szerepe jelentős kereskedelmet eredményezett. Megfigyelhető ez alkalmanként egy-egy településen belül is: van ahol a katolikus népesség a falun belül vásárolja fel az aszalt gyümölcsöt, s ők fogyasztják elsősorban, miközben maga a konzerváló eljárás nem csupán az ő gyakorlatukhoz kötődik.

82 Folytattak kereskedelmet a lekvárral is, ennek volumene azonban nem közelítette meg még az aszalványét sem. Városok, mezővárosok hetipiacain rendre felbukkantak a környező gyümölcstermesztő falvak asszonyai, akik ládából vagy cserépedényből hólyagpapírba mérve, csomagolva árulták a - főleg szilva - lekvárjukat. A Szamoshátról elsősorban Panyola és Olcsva - a szilvalekvárt, illetve szilvézt (gyümölcssajt) Debrecenbe és Beregszászba vitték árulni.

83 A Bükkalja falvaiból az egri, kövesdi, miskolci és diósgyőri piacokra szállították a szilvalekvárt. Különösen a noszvajiak voltak híresek jóízű lekvárjaikról. A bükkzsérciek még az Alföldre is elvitték árulni: nagy fazekakba, vagy zsírpapírral bélelt ládikákban szállították a lekvárt szekéren a Tisza mente falvaiba. Recens gyűjtésekben ma már alig ragadható meg, de szólnunk kell itt a gyümölcsecet népi kereskedelembeli szerepéről is. Zalai falvak hagyományában még él annak emléke, hogy régen a gyümölcsecet értékesítéséből jól pénzeltek.

84 De hegyvidékeken másutt is jövedelemforrás volt a gyűjtögetett vadgyümölcsökből előállított ecet értékesítése. Házaló ecetárusként ismerték pl. a múlt században a máramarosi Visk, Hosszúmező és Técső lakóit.

85 Bizonyára máshol is felderíthetők lennének még olyan hegyvidéki települések, amelyek a gyümölcs feldolgozásának erre a módjára specializálódtak, s ily módon sajátos szerepet kaphattak a táji munkamegosztásban. 76 Részletesen szól erről: Dobrossy /., 1969. 529-530. 77 Szirmay A., 1809. I. 27. 78 Luby M., 1939. 309. 79 Trejbál, J. 1973. 109. 80 Kuknyó ]., 1973. 59. 81 Barna G., 1973. 17. (kézirat). 82 Gáli Éva gyűjtése 1980. Zádorfalva. HOMNa 4275. 83 LubyM., 1939. 307. 84 Szentmihályi Imre gyűjtése 1951. EA. 2698. 85 Gunda B., 1966. 22.