Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
minőségű, a kevésbé értékes fajok dominálnak, amelyek nem érzékenyek, ám nem adnak jó minőségű gyümölcsöt. Az állományban igazán jelentős változás csak a 20. század első harmadában következik be. 23 Gyümölcskultúránk századunkig rendkívül alacsony szinten állt: igen sok helyen az 1950-es évekig nem ismerték a metszés és permetezés gyakorlatát. Még a jelesebb termesztő körzetekben sem találjuk meg az intenzív művelés nyomait egészen a századfordulóig, amikor már több helyütt új, belterjesebb fajtákkal indul meg a termesztő körzetek kialakulása (Duna-Tisza-köze, Nyírség). 24 Az alföldi, homoki gyümölcskultúra létrejötte azonban másfajta változást is eredményezett: alapjaiban alakította át a gyümölcskereskedelem korábbi fő tendenciáit. A fentiek jelezték, hogy a gyümölcstermesztés fő színterei az ország peremkerületei, valamint Erdély voltak. 25 Amíg tehát a nagy táji munkamegosztás, termékcsere legfőbb jellemzőjének volt tekinthető, hogy a hegyvidék munkaerő-feleslegét, és háziipari termékeit adta az Alföld élelméért, addig a gyümölcs esetében az Alföld gyümölcsszegénysége következtében keletkezett vákuum szívta fel a peremterületek termeivényét. Szemléletesen indokolja ezt Galgóczy Károly: „Belölről legélénkebb a felső Tiszahátnak a sík alsó vidékre való kereskedése; mert a sík alföldön, hol a kiterjedt pusztaságon nyugpontul zöld bokrot alig talál a szem, örömestebb elcseréli a magyar nép gabonáját gyümölcsért, mintsem bőségben levő földjét gyümölcsfa ültetésekkel ékesítse. A Maroson és Körösökön szinte járnak gyümölccsel megrakott lápok." 26 Az első világháborút követő területi módosítás után tehát jelentős gyümölcshiány keletkezett az ország belső területein, ami siettette a gyümölcstermesztő körzetek átalakulását, újak létrejöttét. 27 Mindez azonban már új kereteket jelentett a hagyományos tevékenységi forma számára, s ettől kezdve néprajzi módszerekkel is könnyebben megragadhatók annak jellemzői. Ennek birtokában, a történeti adatok felhasználásával azonban úgy vélem, felfejthetők a fentebb vázolt korszak népéletének ezen vonatkozásai is. A gyümölcskereskedelem egyik legfontosabb kérdése a szállítás módja, illetve egyáltalán annak lehetősége. A gyümölcsfajok jelentős része ugyanis a mozgatást roszszul tűri, már egy-két napos szekerezés helyrehozhatatlan minőségromlást eredményez benne. Bár lényegében minden gyümölcsfaj kereskedelmi forgalmára vannak adataink, mégis úgy tűnik, hogy mindenekelőtt az alma és a körte voltak azok, amelyek a legnagyobb szerepet játszották az árucsere ezen területén. A gyümölcs értékét a szállíthatóság nagyban meghatározta. Egy 16. századi francia gyümölcsészeti munka például a gyümölcs jó íze mellett mindjárt azt hangsúlyozza, hogy az sokáig eláll és a szállítási jól bírja. 28, A hazai almafajták egy részének, s éppen azoknak, amelyek forgalmazásáról legtöbbször adnak hírt, az a sajátosságuk, hogy hosszan tárolhatók, s a tárolás során, a tél folyamán érnek igazán élvezhetővé. 29 Ilyen volt például a Paris alma, amely Erdély, főleg Marosszék „dúsan jövedelmező keresetczikkét" képezte, 30 s különösen ilyen volt 23 Vö.: Elek L., 1966. 279. 24 Gunst P., 1976. 345-346. 25 Kovács E., (főszerk.) 1979. 2. kötet 1105-1106. 26 Galgóczy K., 1855. 284. 27 Gunst P., 1976. 344-345. 28 Rapaics R., 1940. 145. 29 Vö.: Girókúti E, 1863. 30 Girókúti R, 1863. 10.
