Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

tik. Kormos almák mint ízekre, mint tartósságokra nézve leg inkább dicsértetnek, szilvákból pedig sok, és jó pálinka égettetik, aszalva is árul tatnak."

17 Részletesen szól a gömöri gyümölcstermesztő körzetekről a Hunfalvi János által szerkesztett monográfia: „A Rozsnyóhoz közelfekvő csetneki uradalomban a köz nép gyümölcsfa mívelésben... kitűnik, itt különösen két helység, Hankova és Berdárka lakossága, mely nemcsak almát, hanem cseresznyét is nagy mennyiségben termeszt, s Szepes megyébe is kihordja, eladás végett, de kitűnik általában Csetnek városnak lakossága, mely az alsóbb vidékieknek sok nemesített gyümölcsöt ad el. Nevezetes volt SajóGömör mező város cseresznye termesztése... A közönséges fajú alma, körte, szilva, barack és cseresznyének termesztése s kereskedésbe hozatalára nézve első helyen állnak Gesztes, Balogh, Uzapanyit és Zeherje, mely helységek lakossága részint helyben részint a megyének több részén, sőt a szomszéd megyei losonczi piacon is adván el gyümölcsét, ebből meglehetősen pénzel. Kiemelendő különösen a gesztesi császár körte s nagyszerű ojtott cseresznye mely jó keletnek örvend."

18 Sopron megye területén a 19. században főleg a német és a horvát lakosok jeleskedtek a gyümölcstermesztésben, akik a frissen szedett gyümölcsöt Bécsben és Bécsújhelyben értékesítették; a fraknói gesztenyének, a nádasdiak és márciak cseresznyéjének, a kisfaludi almának, valamint a ruszti, rákosi és soproni szőlőnek volt ekkor főleg országos híre.

19 Hosszan sorolhatnánk még a részadatokat, néhány következtetés levonására azonban az eddigiek is alkalmasak. Feltűnő mindenekelőtt az - az előbbiekből következő egyenetlenség, ami a hazai gyümölcstermesztést és kereskedelmet jellemezte. Keleti Károly és Galgóczi Károly munkái érzékeltetik ezt az ellentmondást. Egyfelől Keleti lelkesen ír a hazai gyümölcskereskedelemről: „Nemcsak a nyugati határvonal szorgalmas népe, nemcsak a Duna mentén levő egész községek élnek úgyszólván gyümölcs után, de még a sík Alföld homokján (Kecskemét) és Szlavónia dombos megyéiben is kivitelre szánt gyümölcsészetet találunk; noha tagadhatatlan, hogy az országszerte nagyrészt kedvező viszonyoknál fogva tetemesen nagyobb lehetne. Becslések alapján Magyarországon 942 000 Erdélyben 987 000 Horvát-Szlavonországban 150 000 a határvidéken 68 000 mérő gyümölcs szokott termesztetni, melyhez még kb. 40 000 mérő gesztenye is járul."

20 Ugyanakkor Galgóczi tárgyilagosan megjegyzi, hogy némi kivitel, s jelentősebbnek tűnő belső kereskedés ellenére a gyümölcskereskedelem alacsony szinten áll."

21 Vannak egyfelől kialakult gyümölcspiackörzetek. Szontágh Gusztáv 1843-ban megállapítja: „... dinnyekereskedésre piac kell, melyet egyedül nagyváros szolgáltathat. Debrecen tartja fenn a sámsoni dinnyetermesztést, Pest a csányit, Pest, Eger és Miskolc a hevesit".

22 Ugyanakkor a termelők jelentős része értékesítési gondokkal küzd, és bizonyosnak látszik, hogy csak a termés kisebb hányada jutott el a piacokra, illetve cserélt gazdát a gyümölcsben szegény vidékeken. Ráadásul a gyümölcsfaállomány igen gyenge 17 SzirmayA., 1809. I. 27. 18 Hunfalvy /., (szerk.) 1867. 206. 19 Horváth Z, 1976. 175. 20 Keleti K., 1873. 116. 21 Galgóczi K., 1855. 283-284. 22 Idézi: Rapaics R., 1940. 241.