Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

közvetítő formák és közvetítő csoportok jelentik. Hogy előadásom ne csupán általános módon közelítse a választott témát, hadd sorakoztassak példákat erről a területről, amelyek azt igazolják, hogy a különböző fokon szerzett kézművesség produktumainak értékesítésében, terjesztésében jelentős jobbágy-paraszti népcsoportok vettek részt, már a feudális korban is. A különféle tárgyi javak értékesítésének kulcskérdése a szállítás, s nem véletlen, hogy a fogattal, különösen a távolsági fuvart is biztosító lovasfogattal bírók kapcsolódhatnak be elsősorban az áruszállítás és értékesítés folyamatába. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy a lovasfogat megszerzése éppen a mezőgazdálkodásra gyengébb adottságú tájakon elérendő cél a parasztok számára, amint elérendő cél és modell a fuvaros-szekeres réteg társadalmi státusa, mobilitása, presztízse is. Azokon a vidékeken, ahol a sokféle módon hasznosítható természetes nyersanyagok, vagy különböző módon megmunkált kézműipari produktumok nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, s a vidékek más, eltérő adottságú tájakkal érintkeznek, illetve fontos országutak érintik azokat, olykor egész falucsoportok szakosodtak a fuvarozásra. Szép példáját írja le ennek Kós Károly a hétfalusi szekerességet bemutató tanulmányában, de példaként említhetjük Szepes, Liptó és Zólyom fuvarosait, akik a Felföld vasiparát kiszolgálták, s különösen Gömör szekereseit, akik már a 17-18. században önálló foglalkozási ágat alakítottak ki a vasipar szolgálatában. A gömöri fuvarosok hordták szét a távoli tájakra azt a sokféle vasárut, ami a vasveröket, hámorokat elhagyta: pl. a mecenzéfi kapákat, baltákat, láncokat, kapcsokat szállították a 18-19. században a történelmi Magyarország egész területén, de Moldvába, Bukovinába, Galíciába, Lengyelországba is. A Murány-völgy szekeresei a 18. században a céhekhez hasonló kiváltságokat élveztek, s az ipartestületekhez hasonlóan szervezték önmagukat, az értékesítés rendjét, a fuvarosréteg egész tevékenységét. Fuvarosok szolgálták ki a huta- és hámoripart a Bükkhegységben, s részt vettek az értékesítésben is. Ok vásárolják meg a mészégetőktől a meszet, s haszonnal fuvarozzák azt el a távoli tájakra. Részt vettek a tűzálló gömöri cserépedények alföldi elterjesztésében is. Pl. Süvéte fazekasainak készítményeit a szomszédos gömöri falu, Gice kisnemesi származású fuvarosai hordták fogataikkal eladni. A felföldi megyék 1770-es évekbeli úrbéri bevallásai rendre megemlékeznek arról, hogy a fuvaros jobbágyok pénzt keresnek a különböző iparosok és kereskedők portékájának vásárokra történő szállításával. Felsorolni is lehetetlen azt a sokféle nyersanyagot és produktumot, amit a fuvarosok közvetítenek, s a vámnaplók jelzik, hogy meglepően nagy a fogatok száma, illetve a forgalom volumene is. Ismételten hangsúlyozom, hogy történeti adatok nagyon egyértelműen igazolják a domb- és hegyvidék jobbágynépének jelenlétét az iparcikkek közvetítésében. Pl. IIa Bálint kutatásai a 17-18. századi Gömör megyéből jelzik, hogy a jobbágyság részt vett a vaskereskedésben. így fogalmaz: „A hámorosok és a jobbágyok is kereskedtek a gömöri vassal, messze a megyén kívül. Elvitték a Tisza mellékére, a Tiszántúlra, Heves és Pest megyékbe, megjelentek vele a Jászságban, sőt Erdélyben is. A vasért élelmiszert és más árukat vásároltak, s azokkal tértek vissza. Ha a vaskereskedelem lehetőségei romlottak, akkor a gömöri nép, főleg az északi járások népe (ti. a hegyes, mostohább tájú Gömör, (V. Gy.) azt erősen megsínylette. (Megemlítem, hogy az ipartermékek közvetlen, élelmiszerrel való cseréje a két világháború közötti időszakban is tetten érhető.) De hadd említsek példát más területről is. Békefi Remiget idézem, aki egy, a 17. század végén Pásztón élt ciszterci szerzetes feljegyzései nyomán így összegzi a Zagyvavölgy közvetítő áruforgalmát: „Naponkint egész kocsisor vonul ezen végig, főleg tavasz-