Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
rekán is kimutatható a kálvinista, ritkábban lutheránus népesség együttélése a római katolikus és a görög katolikus tömbökkel. 121 Ahol a felekezetek egyforma súllyal vannak jelen, ott mindegyik felépítette magának az Isten házát, de a kisebb vallási csoportok igen gyakran más falu templomába kényszerültek. Meg kell jegyeznem, hogy falvainkban a két háború közötti időszakban már teljesen elfogadott volt, hogy egymás templomába is eljártak a hívők, de az ünnepi istentiszteletek elképzelhetetlenek voltak más felekezetűek között. Pl. a katolikusok gyalog cipelték kosarakban megszenteltetni a húsvéti javakat, nem kis fáradságot vállalva a régi, nagy pászkák szállításával. A református falvak katolikus kisebbsége a szomszédos településekre vándorolt a karácsony éjféli misére, de ezt tette fordított esetben a másik is. Az egyházi igazgatás határai nem követték a falvak kapcsolatrendszerét, az országhatárok ugyancsak nem vették azokat tekintetbe. 122 Az elmúlt évtizedekben erősen csökkent a lelkészek száma is, ami ugyancsak összébb vonta a különböző falvak népének effajta kapcsolatrendszerét. Pl. a zömében református Nagygéres római katolikusai a 8 kilométerre levő Királyhelmecre jártak templomba, Véke katolikusai 2 kilométerre, Bolyba jártak éjféli misére. Szentmária görög katolikus népe ünnepeken - a régi faluból Zemplénbe ment át, az új faluból inkább lement egészen Bodrogszerdahelyre. Az 1989et követő váltás után több felekezet épített templomot, de legalább kisebb kápolnát: pl. Szentmária görög katolikusai, vagy ugyanez a felekezet Szomotorban, ahova Magyarországról jár át a lelkész. A búcsújárás jelentős csoportok rendszeres, időszakos vándorlásának alkalma volt. Falvaink katolikusságának rendszeres találkozási alkalmai voltak a templombúcsúk: ilyenkor a közeli falvakból összegyűlt a rokonság. De nem csak rokonok jöttek, hanem útra kelt ilyenkor a szomszédos falvak népe. Bár vidékünkön nincs nagy búcsújáró hely, a római katolikusság számára nagyobb találkozási alkalom volt Sátoraljaújhelyben Szent István-nap búcsúja, a görög katolikusság búcsújáró központja pedig Bodrogszerdahely volt. Falvaink katolikussága rendszeresen felkereste a távolabbi tájak nagy búcsújáró helyeit is. A búcsúsok útját jelentősen befolyásolták az országhatárok is, bár az elmúlt évtizedekben - autóbuszokkal - újra rendszeresen látogatták a magyarországi szent helyeket is. A mai Magyarország területén Máriapócs vonzotta a legtöbb zarándokot a bodrogközi görög katolikusságból. Szinte valamennyi felső-bodrogközi településen él az emléke a pócsi búcsú látogatásának. Az Észak-Zemplénből Pócsra menő ruszinok gyakran szálltak meg éjszakára a Helmec környéki falvakban. A Pócsra induló processziót egyes falvakban a rózsafüzér társulatok szervezték (pl. Rad). A Bodrog mente és a Latorca mente egyes településein elevenen él Mátraverebély-Szentkút búcsújának emléke, Szinyérből - a magyar időben - még Máriabesnyőre is eljutottak adatközlőim. A két világháború közötti időben sokan látogatták Ungvár búcsúját, különösen a Latorca mellékéről. A Felső-Bodrogköz nyugati oldalának falvai inkább Kassa kálváriáját keresték fel, de eljártak Barkára is. Kevéssé voltak látogatottak vidékünkről Lőcse, Star a Hora, Marianka, Szoscsin búcsúi. Bár a búcsúk jobbára az egyes felekezetek ünnepei köré szerveződtek, a különböző vallásokhoz tartozók felkeresték egymás szent helyeit. „Mindegy az, hogy mékbe megy az ember! Egy istent hisz! - mondja szomotori adatközlőm, s véleményét igen sokan 121 Vö. Kalavsky, M. 1994. 312-315. 122 A határ menti magyarországi falvak ünnepi istentiszteletein - az emlékezet szerint - az 1950-60-as években is gyakran többen voltak, mint a falu lélekszáma: átszöktek a zöldhatáron a szlovákiai falvakból is.
