Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

kintetiből ezen Kerületen keresztül a Zétényi révtől, Leányvár, és Tárkány fele vezetne a rendes út, azonba különösebben a Zétényi erdőn töbnyire járhatatlan lévén, ennekutánna a járható állapotba leendő tartása különösebben tétethetne kötelességül ennek a kerületnek." Az útvonalak kijelölését viták is kísérik, amit A Lelesz Kaposi Útról különös vélekedésem című fogalmazvány is igazol.

64 Ismeretlen szerzője - szemben a vármegyei küldöttség által kijelölt, Lelesztől északra vezető útvonallal - egy kereskedő útra javasolja felfűzni Szabolcs, Zemplén és Ung vármegyéket, Királyhelmectől Salamon és Csap irányában javasolja vezetni az utat, északra pedig - Kapós felé a leleszi rév érintésével haladna az tovább Ungvár felé. Anélkül, hogy a bodrogközi utak történetét részletezném, összegzőén meg kell állapítani, hogy a vízrendezés, gátak építése fokozatosan formálta ki a Bodrogköz úthálózatát. Együtt fejlődött az a táj átalakítását kísérő új gazdasági struktúrával, a belső forgalom igényeinek is megfelelően. Bár a gátak segítségével kiemelték a táj úthálózatát, az máig magán viseli az egykori vízjárások nyomát, s bizonyos részleteiben megváltoztathatatlan. A Bodrogközben másfajta távolságok vannak az országúton, s mások a gyalogos közlekedésben. A közelinek látszó templomtornyok ellenére az országút olykor hosszasan kanyarog a szomszédos faluig, s a közkeletű turistatérképek is megtévesztik a járatlan látogatót. A révek, vízi átkelőhelyek jelentősége rendkívül nagy volt a Bodrogközben, a vidék népességének jó részével nem volt alternatívája a révnél vízen való átkelésnek. Leszámítva a téli hónapokat, egyértelműen irányítják a vízi átkelők a tájak közötti forgalmat. A hidak a legforgalmasabb utaknál folyamatos átkelést biztosítanak, de a kistájak belsejében fekvő települések lakói azokat olykor csak igen jelentős kerülővel közelíthették meg. Nem elhanyagolható persze a gázlók szerepe sem: nyáron pl. a Latorcán még a sertéseket is át lehetett hajtani az ismert, sekély vizeken. Télen - különösen a réveknél - szalmával és locsolással hizlalták a jeget, ami aztán biztonsággal elbírta még a sóval, fával megrakott szekereket is. A 19. század első feléből két vármegyei vizsgálat anyagával is rendelkezünk, amelyek a révek, hidasok állapotáról adnak számot. 1820-ban a Latorcán Lelesz (a konvent birtokában, évi 80 Rf. jövedelmű), és Zétény (Klubusiczky család birtokában, évente 220 Rf. jövedelemmel) révjei jelentettek átjárást a Latorca ungi, vízen túli oldalára, a Tiszán pedig Nagytárkány (Zsennyei család), Leányvár (a zempléni oldalon a Zsennyeiek, szabolcsi parton Eszterházy Miklós herceg tulajdona) és Battyán révje (Dőry család) voltak a vízi átkelés csomópontjai.

65 Forrásaink szerint máshol is voltak hidasok, amiről említett forrásunk nem tesz említést. ZemplémöX már az 1772-es úrbéri bevallás említi, hogy „...mivel nagy rév vagyon az egész Bodrogközre járván által a Felföldre, abbul magoknak és jobbágyoknak jó haszna vagyon".

66 Ugyanerről Molnár András (1799) azt írja: „Itten a Bodrog közre bé s kijáró Rév, vagy Hidas, mellyel a Tarkányi Só Háztól viszen az út Kassa és Nagy Mihály várossá felé".

67 Ugyanő Zétényről említi, hogy ott révhajó van, ami a sós szekereknek Tárkányból Sóvár felé biztosít átjárást a Latorcán.

68 Fényes Elek szerint a 19. század derekán Ptruksa (Szirénfalva) is rendelke64 Zm. Lt. Deputatiok 40. doboz. 65 Zm. Lt. Deputatiok 1820-1828. 39. doboz. 66 Takács P.-Udvari /., 1995. 67 Molnár A., 1799. 126-127. 68 Molnár A., 1799. 146.