Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
egész Felföld táji potenciálját - a korábbinál magasabb szinten szervezve - bekapcsolta a tájak közötti munkamegosztás rendjébe. „Minden történelmi korszak embere tudta, hogyan lehet a földrajzi környezet kedvező adottságait racionálisan hasznosítani. A termelési-gazdasági tér speciális vonásait a vele összefonódó természeti környezet és a társadalmi-gazdasági tényezők, politikai feltételek stb. együttesen határozták meg." 15 2. A különböző népcsoportok életmódja szempontjából alapvető jelentőségű a földművelésre alkalmas térszínek elrendeződése és alakulása, valamint a szántóföldek minősége. A Felföld domborzati viszonyai és a régió erdősültsége az agrártermelést nem, vagy csak igen alacsony színvonalon és hatékonysággal teszik lehetővé kiterjedt területeken. A mezőgazdálkodás és az azon kívül eső tevékenységek aránya olykor közeli kistájak esetében is jelentősen eltér, s - különösen a középhegységi zónában - számottevő különbségek vannak a mezőgazdálkodás ágazatainak struktúrájában is. A Nógrádi-medence, a Sajó-völgy és a Hernád-völgy területén, valamint a hegyvidék magasabb tagjai közti dombságokon, de különösen az északi hegyvidéknek a magyar Alfölddel érintkező előterén nagy jelentőséggel bírt a földművelés. A növénytermesztés lehetőségei az Alföld felől a külső hegykeret felé csökkentek. A Vág- és a Hernád-völgyön messze felnyúlt az alföldi, ill. dombvidéki gazdálkodás, az Ipoly és a Sajó medencéjén pedig szinte mögé ért a Börzsöny-Cserhát-Mátra-Bükk középhegységi vonulatnak, az erdősült vidékeknek. Az Északi-középhegységet északról szegélyező medencesor területét egykor erdő borította; ezt a sávot fokozatosan hódította el az ember a természettől, ahogy a hegyvidék számos területén folyt az erdők rovására a szántóterületek előretörtése még a 19. században is. A mostoha adottságú területeket a második, de főleg a harmadik „megszállási" hullám révén fogta hasznosításra az ember. 16 A régió kiterjedt részét azonban hegyek borítják, s a népesség egy része egyáltalán nem rendelkezik az önfenntartáshoz szükséges mezőgazdasági területtel. 17 Tovább rontják a mezőgazdálkodás táji feltételeit a talajviszonyok. Az Északi-középhegység területén a legalacsonyabb - a Nyírséget leszámítva - a földek aranykorona értéke (zömük 7, kisebb részük 5, ill. 3 aranykorona). Jellemzőek itt a kötöttebb, savanyú talajok, s az összes mezőgazdasági terület 3/4 része állandó talajjavításra szorul. Jellemzője emellett az Északi-középhegységnek a lejtők meredeksége (talajainak 5080%-a lejtős), az egyes kistájakon belüli nagy magasságkülönbségek, a 18-19. századi nagy erdőirtások által előidézett nagyfokú erózió; vagyis az ökonómiai stabilitás hiánya, s a gazdálkodás alacsony színvonala, amit - a hegyes-dombos felszín ellenére - még kedvezőtlen csapadékviszonyok is tetéznek. 18 Ezek a tényezők a tradicionális mezőgazdasági kultúrában alacsony termelési színvonalat, extenzív növényfajtákat és eljárásmódokat konzerváltak, 19 s a hasonló ökológiai feltételek, a történeti sors rokonsága, valamint a gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődés több évszázados közössége az anyagi kultúra egységesülésének irányába (is) hatottak. 20 3. A mezőgazdálkodás lokális lehetőségei, ill. az azokat alapvetően befolyásoló természeti tényezők sajátosan befolyásolták az itt élő népcsoportok életmódját és társadalmát is. A népesség nagy csoportjai legalább az év egy részében elszakadtak a mező15 Frisnyák S., 1985. 12. 16 Enyedi Gy., 1962. 54.; Ikvai N., 1988. 87. skk.; Cholnoky /., é. n. 59.; Bulla B.-Mendöl T., 1947. 62. 17 Csorba Cs., 1984. 18-19. 18 Laczkóí., 1973. 14-28. passim; Frisnyák S., 1985. 34. 19 Balassa I., 1964.; Ikvai N., 1967. 20 Paládi-Kovács A., 1982. 174-176.
