18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

eresztette", „keresse igazságát füstin", „volt otthon füstin törvényünk" kifejezései; először arra gondolt, valami füstbe ment dologról van szó. De amikor végre tárgyalásra került a falusi bíróság, akkor is úgy tűnt elő, mint az uraság külön kedvezményéből létrejött alsó fokú, önállótlan szerve a földesúri jogszolgáltatásnak. „A falu bírósága teljesen az úriszék ellenőrzése alatt állt. Ott lehetett panaszt emelni eljárása ellen, mire az egész bíróságot az úr székére idézték." „Sokat idézett tétel, hogy a jobbágy törvényes bírája a saját ura, a jobbágy elleni panasszal tehát idegeneknek is az úrhoz kell fordulniuk." „Az örökös jobbágyok közvetlen igazságszolgáltatási, vagy az oppidumok esetében - akiknek közössége a kisebb jelentőségű ügyekben bizonyos határig rendelkezett bíráskodási joggal - első feljebbviteli fóruma, ha a szóban forgó ügyben egyáltalán lehetett fellebbezni, az úriszék volt".

26 Az 1514-i jogszabályok hatása Az ilyen nézetek kialakítására aligha maradt hatás nélkül az a gyökeres változás, mely a faluközösség s vele a parasztság sorsában a 15. század óta végbement. Önkéntelenül a távolabbi múltba is visszavetítve kapott láthatólag „mindenkor"-ra táguló érvényt az a szorossá váló függés, melyet előbb a földesuraság elhatalmasodása, majd főképp a 18. századtól, azon belül is leginkább a felvilágosodott abszolutizmus idejétől fogva kiteljesedő állami beavatkozás idézett elő. A földesuraság elhatalmasodása a parasztnép fölött már a 15. század második felében megindult s továbbgyűrűzése visszahatásképp abban is megmutatkozott, hogy a török ellen megindult keresztes hadak megmozdulása csakhamar a régi jó szokással szakított urak ellen föltámadó parasztháborúba torkollott. A nemesség, ezúttal is fölülkerekedve, a megtorlás indulatától keménnyé s élessé kovácsolt, de alapjában véve a földesuraság már bontakozó eluralkodásának lehető meggyorsítására és kiteljesítésére alkotott 1514-i törvénnyel, hozzá messzeható nyomatékot nyerve Werbőczy Hármaskönyvében, előre legalizálta a parasztság kívánatos, korlátokat alig ismerő elnyomását, földjének kisajátítását s vagyonának és jövedelmének kizsákmányolását. A költözési jog megszüntetésével a paraszti szabadság eltörlése s az úriszéknek a falusi bíráskodás fölé kerekedése módot adott rá, hogy a jobbágy személyében is „teljesen és örökre" földesurának hatalma alá legyen vetve. Az uraság, egy személyben vádlója és bírája jobbágyainak, útját kívánta vágni annak is mindenképp, hogy panaszaikkal máshova: a vármegyéhez vagy éppen a királyhoz fordulhassanak. Teljességre törő igazságszolgáltatási és közigazgatásijoghatósága a szóhasználatban is tükröződött: a paraszt átfogó megnevezésére használatba vett „subditus,, szó azt juttatta kifejezésre, hogy míg az ország lakosának (regnicola) csak a nemesember számít, a jobbágy urának, nem másnak alattvalója (mint ahogy a falu megjelölésére is „pagus" vagy „visus" helyett már hosszabb idő óta a tulajdonos igényét kifejező „possessio" szóval élt az uralkodó osztály). Ehhez kapcsolódva a tulajdon római jogból kölcsönzött fogalmának latbavetése hozzásegített annak leszögezéséhez, hogy a föld csakis a nemességé, a jobbágyot pusztán azon kifejtett munkájának díja és gyümölcse illeti, az sem egészen, s ennélfogva a birtokos úr tetszése szerint rendelkezik a falu egész határával Szabó L: Tanulmányok. 283-285. Eckhart F.: i. m. 20. Uriszék. 11, 41. Varga János; Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban 1556-1767. Budapest, 1969. 476.