18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

- holott eredetileg a feudalizmus a mások jogait kizáró földtulajdont nem ismerte, a faluközösségnek s az egyes parasztoknak szilárd birtokjoguk tapadt az általuk használt, megművelt földekhez. A 16. századi agrárkonjunktúra pedig fokozott mértékben indította elsősorban a nagyobb birtokost arra, hogy külön területet hasítson ki saját piacra termelő gazdasága számára, nagyrészt a jobbágyokra erőltetett súlyos robotolás segítségével tartva üzemben majorságát. S miután a paraszttól a szabad költözés eltiltása elvette annak lehetőségét, hogy elnyomás és megterhelés ellen védekezve máshol kedvezőbb föltételeket keressen, s ennek révén helyzete viszonylag tűrhetőbb szinten egyenlítődjék ki szélesebb területen, immár nemcsak ingyen munkájának: termény- és pénzszolgáltatásainak tetszés szerint való fokozása sem ütközött többé akadályba. Ugyanakkor attól sem tartotta már vissza semmi a földesurat, hogy kedvező értékesítési körülmények között minél többet természetben követeljen jobbágyaitól, s eladásra szánt termeivényeiket is potom áron magához váltsa, nemegyszer lefoglalja, a maga hasznára adva túl rajtuk; viszont jó pénzen velük vásároltassa meg a maga dézsmából s majorsági termelésből származó fölöslegeit, ha rájuk másutt nem akad vevő, ezenfölül a paraszti gazdaságban és háztartásban nélkülözhetetlen, ott elő nem állítható cikkeket, mint sót és vasat, lehetőleg maga közvetítsen nekik, ezen is nyerekedve. A földesúr számára így kialakuló kereskedelmi monopólium alkalmat adott arra, hogy gazdaságilag is lezárja birtoka határát a személyükben odakötött örökös jobbágyok előtt. Még amikor a kialakuló földesuraság mintegy rátelepedett a közszabadok által művelt területre, ezek földjükön keresztül, nem pedig személyükben lettek függővé tőle. Évszázadok múltán azzal is hangsúlyt kívánt adni a jobbágy személye fölött időközben szerzett hatalmának a nemesség, hogy az 1741. évi 8. tc.-ben elérte annak leszögezését, hogy a földre a közteher semmiképp se nehezedjék, tehát az csakis a nemesség tulajdona. Kedvező piaci adottságok között főképp nagybirtokosok nem haboztak kihasználni a lehetőségeket, melyeket az 1514-i törvények és a Hármaskönyv rendelkezései tágra nyitottak előttük. A paraszti sors tragikus alakulása módot adott nekik arra, hogy a parasztközösségeknek a faluhatár birtoklását és használatát szabályozó autonóm tevékenységét a maguk hatalma alá gyűrjék. A szabad élő földből az erdő paraszti használatát már Werbőczy korlátozni igyekezett a lopva vagy nyíltan, erőszakkal az erdőt vágókat s a fákat lekérgezőket fenyegető büntetéssel; jobbágyoknak ismételten tiltották a vadászást, s végül az úrbérrendezés a gubacsszedést sem engedte meg nekik. Ami pedig a birtoklást illeti, a földesúr, tulajdonjogára hivatkozva, kisajátító céljainak mindenekelőtt a faluhatárnak azon a részein törekedett érvényt szerezni, melyekben külön egyéni paraszti munkabefektetés nem rejlett, a község területének széles térségein szorítva korlátok közé a paraszti önkormányzatot. Ahol volt rá módja, a halászóvizeket magának foglalta; az erdő legértékesebb: makkot, építő- és cserzőanyagot nyújtó részét tilalmassá tette s ott, mint esetenként a nádasban is, már csak ellenszolgáltatás fejében engedett használatot a jobbágyoknak; s bár a maga jószágának nem sok esetben különített el egyegy értékes darabot a falu legelőjéből, viszont azt egyébként a parasztokkal közösen használva, számos állatállományával szűkre szorította a község nyájainak legelését; s az sem volt ritka dolog, amikor az erdő egy részét kiirtatta vagy a legelőből egy darabot kiszakított s feltöretett magának majorsági szántóföld vagy kaszáló cél-