18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

hogyan lazult fel a politikai történelem évezredes egyeduralma a kapitalizmus bontakozása nyomában, s jutottak a politikai és hadiesemények mellett apránkint szóhoz a történeti élet más oldalai, köztük a soká lenézett agrármúlt jelenségei is. Az első időben még csak a történeti érdeklődés valamelyes tágulásáról van szó, s ennek megfelelően az állami berendezkedés, a jog, a gazdaság, a társadalom, a szellemi művelődés vizsgálatának még csak járulékos jelentőség jut, sőt ezek általános történeti munkákban afféle függelék-szerepnél még hosszú időn át alig tudják többre vinni. S nemcsak másodrendűséghez mért kezelésük jelzi, hogy az elsőszülöttségi jog továbbra is a politikai történelemé: ennek kiitfői, szempontjai, módszerei a história többi ágában is még jó darabig előtérben állnak. így az első munkák, melyekben az agrárfejlődés körébe vágó jelenségek önállóan kerülnek feldolgozásra: a parasztfelkelésekkel foglalkozó tanulmányok csupán a politikai jelentőségre emelkedett eseményeket ragadják ki népünk hajdani életéből. Nem sokat változik a helyzet akkor sem, midőn a közjogi fejlődés kutatása mellett a magánjog emlékei is a figyelem hatósugarába kerülnek: amikor így a gazdasági fejlődés tényei mintegy a jogtörténeti kutatás melléktermékeként jutnak napvilágra, megint csak nem a sajátos gazdasági-társadalmi nézőpont érvényesül a históriai ábrázolásban. Szabadulni a politikai történetírás gyámsága alól: ez a törekvés ölt testet a művelődéstörténelem zászlóbontásában. A történettudománynak a fokozatos differenciálódás során bontakozni kezdett „apolitikus" jellegű ágai összefognak egymással, hogy kivívhassák nagykorúságukat, s az emancipációért folytatott közös küzdelmükben, a politikai történelemmel szemben állva létrejön a művelődéstörténelem. Az új diszciplína legalábbis az egyenrangúság igényével lép a politikai történelem mellé, annyival inkább, mert a história mezején is a természettudományokéhoz hasonló egzakt fejlődéstörvények megállapítását ígéri. Pozitivista művelői azonban nem jutnak el idáig: általában megrekednek a legkülönfélébb levéltári tallózások során összevillázott egyes adatoknak nyers vagy félig feldolgozott alakban való közzétételénél. Másrészről viszont a művelődéstörténelem közös neve korántsem jelent belső egységet, a politikai történelmen kívül maradt ágak összeolvadását; csupán egymásmellettiségről van szó, s ez megkönnyíti az egyes összetevők, köztük a gazdaság- s ezen belül az agrártörténelem öntudatra ébredését és önállósulását. Az adatgyűjtés szintje fölé magasodó művelőinek keze alatt: Tagányi konkrét tanulmányaiban, továbbá Acsády jobbágyságtörténetében s még inkább célok és jelentőség körvonalazására törő elvi megnyilatkozásaiban így születik meg a századfordulón a magyar agrár-történetírás. Mit hozott ez a megindulás, hogyan jelölte ki, s mennyiben biztosította agrártörténelmünk továbbfejlődésének útját és lehetőségeit? Elsőnek az elvi megalapozás, a döntő szemléleti változás kíván kiemelést. A feudális felfogás a mezőgazdaságban alig látott többet a félig baromszámba vett jobbágy földhözragadt, tanulatlan mesterségénél, melynek ábrázolása történetíró tollára méltatlan; a paraszti megmozdulásokat pedig az istentől való rend megbontásának, gonosz és vakmerő lázadásnak minősítette. A polgári nézetek fokozatos elterjedése gyökeres fordulatot idéz elő mindebben. Acsády ismételt elvi fejtegetéseiben s a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle beköszöntőjében már a mezőgazdasági fejlődés úgy magasodik fel, mint a történésnek a politikai és hadieseményekkel legalább egyenrangú olda-