18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
Ha a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, melynek létrejöttében Acsádynak komoly rész jutott, valójában jól átgondolt terv szerint, szerves összefüggésében tette volna közzé anyagi múltunk forrásanyagát, nyilván teljesebben s gyümölcsözőbben töltötte volna be hivatását. Acsády annál több joggal buzdíthatott e téren rendszeres tevékenységre, s hibáztathatta, hogy csak politikai jellegű kútfők részesülnek figyelemben, mivel ő népszerűsítette s értékesítette elsőnek a gazdaságtörténelem több speciális forrását. Még 1878-ban történt, hogy Thallóczy Lajos és Nagy Gyula javaslatot tett olyan levéltári anyag kiadására, mely, elsősorban XVI-XVII. századi gazdasági utasítások, adó- és dézsmajegyzékek alapján, a gazdálkodásban megmutatkozó ismeretekről és törekvésekről, a termelés volumenéről, mértékekről és árakról ad felvilágosítást. A terv akkor, ebben a formában nem valósult meg, hanem az útmutatás nyomán csakhamar Acsády fogott e kútfőanyag kiaknázásához. ot Élen járt abban a buzgalomban - s ez a csekély visszhang ellenére is nagy érdeme -, hogy az agrártörténet speciális forrásai - rovásadó- és egyéb összeírások, dézsmalajstromok, urbáriumok, utasítások, számadások - ismertté váljanak, figyelmeztetett azok gazdagságára és jelentőségére; ám az sem maradt rejtve előtte, hogy azok általában az uralkodó osztály, nem a nép köréből erednek. S túl a kútfőlehetőségek megcsillantásán, az adatfeldolgozás statisztikai módszerére is elsőnek hívta fel nálunk a figyelmet - ugyancsak kevés eredménnyel. Javarészt épp törekvéseinek újszerűségén múlt - hisz Tagányin kívül más nem tudott lépést tartani vele -, hogy alig talált követőre; de tagadhatatlan az is, hogy elvi kívánalmait maga sem igen tudta tettekre váltani, történetírói gyakorlatában meglehetősen távol maradván a maga tűzte ideáloktól. Még az adatok kezelésében sem mindig mutat „pozitivista" gondosságot, holott épp idevágó, a statisztikai módszerrel kapcsolatos fejtegetései elvi síkon a pozitivizmus ugyancsak mély hatására mutatnak. A nép múltjáról - jelenti ki - a statisztika oszlathatja el a homályt, hisz „gyakran számszerű adatoknak több a jelentősége, mint bármely hangzatos elbeszélésnek". A történetírásnak az a rendeltetése - fűzi tovább a pozitivista Bourdeau nézeteit -, hogy elbeszélő és irodalmi helyett kvantitatív legyen; csak úgy emelkedik az igazi tudomány rangjára, ha egzakt irány, statisztikai módszer: tények, számok jutnak benne uralomra. Amikor majd ilyenformán megifjodik s feltalálja az addig nélkülözött bizonyosságot, akkor jön el az igazi gazdaságtörténelem ideje: „ez a tények bölcseletét adja, s számtalan tény, adat és jelenség alapján mutatja ki a közszellem fejlődését a gazdaságban s a vele összefüggő állami és társadalmi intézményekben". :>1 Acsády azonban korántsem rekedt meg az úttalanságban, mint a pozitivisták legtöbbje: nem veszett el az adatok tömegében (ha utolsó pénzügytörténeti tanulmánya félig anyagközlés maradt is), addig sem, míg az igazi gazdaságtörténelem ideje eljöhet. Épp ebben a vonatkozásban oly lendülettel fogott a feldolgozó munkához, hogy nemcsak tárgyban: mennyiségben is rendkívülit alkotott. A feldolgozás módja tekintetében a pozitivista művelődéstörténelem példája állt előtte; ennek nyomán haladt már első jelentős, fentebb említett kötetében, ahol a fő fe™GuntsP. i. m. 91. 1 - Vö. KKSz 1893,1. 24.1. "NgSz 1888, 21-2, 819, 823-52. 1. - KKSz 1893, I. 21-4. 1. - Ugyancsak Acsádytól: A dicalis öszszeírások g^'íjteménye az Országos Levéltárban. Magyar Könyvszemle 1893, 195-216. 1. - NGSz 1888, 876-7. 1. - Uo. 1889, 441-3, 450 s köv. 1. - Vö. Gunst P. i. m. 98-9. 1. - Egy urbáriumot a XVII. századból kiadott már Kubinyi Ferenc, Magyar Tudományos Értekező 1862. II.
