18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

talán Oroszországot kivéve, egy nemzet sem volt oly exclusiv agrikol természetű, mint Magyarország népe volt a legújabb idokig»."

29 Kétségtelen, e sokban helyeselhető elvi állásfoglalás számottevő negatív elemeket is tartalmazott, amelyek részben a kiadó OMGE társadalmi összetételében, részben a főbb történész-munkatársak pozitivista felfogásában gyökereztek. Egyfelől nyilván a történelmi materializmus ellen irányult az a kitétel, hogy a modern történetíró a népek történetében nemcsak az uralkodókat és a háborúkat, hanem az „egyes osztályok uralomérti harczát" sem látja - mint ahogy az osztálybéke elméletét tükrözte az a megállapítás is, mely szerint „sehol a politikailag döntő néposztály - nálunk a nemesség — nem volt annyira összeforrva a föld népével és így a mezőgazdasággal, mint nálunk", s amelynek megfelelően az új folyóirat bevezetője a „régi jobbágyok" mellett a birtokos nemességet is a „földművelő nép" fogalma alá vonta. Másfelől a pozitivizmus szélsőséges naturalista determinizmusa tükröződött a modern történetíró feladatának olyan megfogalmazásában, mely szerint „az emberiség egy részének a természeti törvények, illetve a befolyásoló viszonyokból folyó kényszerült átalakulásait, mozgalmait és fejlődését látja, hasonlóan valamely hangyaboly szemlélőjéhez, ki eg)' melegebb nyár vagy zordabb tavasznak felforgató átalakulásait szemléli az ezernyi egyedek tömkelegében".

30 Ami a mezőgazdaság nagyon is kiemelt jelentőségét illeti, a folyóirat hasábjain ez valóban érvényesült, kivált az első hét esztendőben, amíg Tagányi volt a szerkesztő: a Gazdaságtörténelmi Szemle lényegében mezőgazdaság-történeti folyóirattá vált. Am naturalista törvénykeresésnek a munkatársak vajmi kevés jelét adták; még a forrásanyagnak egy-egy kerek tanulmányban való feldolgozása is viszonylag ritkán fordult elő. A terjedelem túlsúlya az „Adatok" és a „Vegyesek" rovatára: puszta adatközlésre esett; az „Értekezések" aránya ritkán hágott a 35-45% fölé, s gyakran ezek is alig nyújtottak többet szorgalmasan összeszedegetett akták egymás mellé rakosgatott kivonatainál, burkolt adatközléseknél. Mintha a folyóirat, az eredetileg tervezett gazdaságtörténeti okmánytár feladatát is betöltve, szó szerint pusztán adatközlésben megjelölt célját akarta volna követni, nagyobbrészt legkülönfélébb eredetű s jellegű adalékokat vonultatott fel tarka egymásutánban, véletlenül előkerült s életösszefüggésükbói kiragadott egyes vagy csoportos adatokat. Elszórt, rendszertelenül egymásra dobált mozaikkövek ezek, illeszkedő felület, kötőanyag s főképp összeillesztési szándék nélkül; a munkatársak többsége előtt, térben s időben korlátozott, speciális darabkákra irányozván mikroszkópjuk csövét, átfogó összefüggések szükségképp rejtve maradtak. Kétségtelen, a Gazdaságtörténelmi Szemle így is gazdagabb termést takarított be, mint az egész addigi kutatás: csonkán maradt 13 évfolyama (1894—1906), túl jó néhány - elsősorban Tagányi, Acsády, Takáts Sándor tollából származó - komoly értékű tanulmányon, a magyar agrártörténet-írásnak valóságos kincsesbányája lett, melyet a mai kutató sem nélkülözhet. De ha máig sem aknázta ki eléggé agrártörténet-írásunk, s ha az olvasóközönség idővel belefáradt a sok széthulló törmelék szemmel tartásába, abban döntő része volt a tervszerűtlen és szemponttalan pozitivista anyaghalmozásnak. Még jó, ha ép és gyökeres törzs volt, amitől egy-egy közreműködő nem látta '^MGSz 1894, 1-4. 1. :10

Uo. 1-2. 1.