18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

az erdőt, s nem erővel letört gallyacska, lehullott száraz ág vagy mesterségesen öszszerótt rőzseköteg. Hiszen nem kellett több, mint hogy levéltári tallózásai közben valami gazdaságtörténeti adalékra bukkanjon; szélesebb tájékozottságról, gazdasági szakismeretről nem kellett tanúságot tennie. Agrár részről a közreműködők apránkint elmaradtak, a folyóirat teljesen történész-orgánummá lett, s így lassankint ellanyhult a gazdatársadalom figyelme s megértő támogatása is, melynek eredetileg az ezredéves kiállítás aktuális igénye adott lendületet. Úgy lehet, a Gazdaságtörténelmi Szemle sajnálatos megszűnésében annak is része volt, hogy a létrehozásban döntően részes Tagányi Károly, önmaga után ítélve, túlbecsülte a munkatársak rátermettségét. Nem vette figyelembe, mennyire valamennyiük fölé magasodik kútfőismeret, a külföldet is átfogó irodalmi tájékozottság, módszeresség, problémalátás, elmélyedés dolgában egyaránt, s hogy e távolságot nem hidalhatja át még az ő iránymutató, anyagot kézbe adó önzetlen segítsége sem, mely nem egy, más név alatt megjelent közlemény mögül kiviláglik. O sem mentes a pozitivisták bizonyos korlátaitól; de számukra igazi példakép lehetett, nemcsak a forrásanyag feltárásában, hanem abban is, hogy túl ezen, törvényszerű vonások megállapítására vállalkozott. Elvi fejtegetésekkel vajmi keveset bíbelődött; annál „körmösebben" fogott az igazi kutatómunkához, mélyreható problémák tisztázásához. A rendkívüli méretű adatgyűjtés s mások szolgálata - mint arról a Közgazdasági Lexikon kútfőutalásai, Herman Ottónak a pásztorkodásról írt könyve, sőt Acsády jobbágyságtörténete is tanúságot tehetnek - erejének nagy részét igénybe vette ugyan, s ehhez képest feldolgozó munkája terjedelemben nem nőhetett nagyra. Mégis, e szerény, szűkszavú tanulmányokban is egészen újszerű, fontos kérdéseket ragadott meg, s forgácsokba feledkező pályatársak között is az anyag fölé tudott emelkedni, széles távlatokig, nagy összefüggésekig szárnyalt tekintete. Erdészeti oklevéltára még csak Európa-szerte párját ritkító kútfőgyűjtemény, magvas bevezető tanulmánnyal; a jogszokásokról szóló munkája már nagyobb összefüggésrendszert bogoz a pozitivista összehasonlító módszer roppant apparátusával; a földközösségről írt tanulmányában pedig egyenesen az ősi közös tulajdontól a kapitalista szabad és személyes birtoklásig ívelő törvényszerű fejlődés bő bizonyságait tárja elő. 1 Kétségtelen, utóbbi művével kapcsolatban is szóvá lehet tenni a fogalomhasználat egy-két bizonytalanságát, azután hogy a témát, „ezúttal csak az első szükségre szorítkozva", a szántóföld-közösség földrajzi elterjedésére s történeti folytonosságára korlátozta, sőt magát a módszert is: hogy külföldi analógiákból kiindulva előbb formálja ki evolúciós elméletét a „dolog természeté' alapján, s csak azután, álláspontjának védelmére sorakoztatja fel gazdag adatait, melyek bizonysága szerint a fejlődésnek úgy s nem másképp kellett lezajlania. Mégis elmondhatjuk: roppant levéltári tájékozottság s a külföldi irodalomnak egyedülálló ismerete alapján Tagányi páratlanul mélyre hatolt hajdani agrárszervezetünk kutatásában, éles szemmel, kifinomult érzékkel egész elsüllyedt világot fedezett fel, mely értetlenül állt kortársai előtt. Lia polgári agrártörténet-írásunk termékei között Tagányi Károly: Magyar erdészeti oklevéltár, I—III. Bp. 1896. - Uő: A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Bp. 1918 (németül: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn. Berlin 1922). - Uő: A földközősség története Magyarországon. MGSz 1894, új kiadása Molnár Erik kritikai előszavával, Bp. 1950.