18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

hagyományoktól." A rendi országgyűlések vitáit s eredményeit tárgyalva, agrárvonatkozásban is az uralkodó osztály hajdani szereplése nyert igazolást s méltatást a nép erőfeszítései helyett; a nemesség függetlenségi küzdelmeinek előtérbe állítása a paraszti osztályharc tényeit borította homályba, sőt fedte részben el s olvasztotta magába. Bármennyire a szabadságeszme bontakozásában látták is liberális történetíróink a történet legfőbb tartalmát, a haladó nemesség reformkori szereplésén keresztül mindaz, amit az alkotmány megvédéséhez lehetett kapcsolni: még a korábbi, gazdasági vonatkozásban meddő gravaminális politika, a nemesi kiváltságokhoz való görcsös ragaszkodás is elfogadhatónak tűnt fel a szemükben - mintha csak a hagyományos szóhasználat vakította volna el őket, mely az úri rend kiváltságait nem átallotta alkotmányos szabadságok nevén nevezni. Hasonlóképp a nemesi szemlélet bizonyos fokú továbbélése mutatkozott meg, s talált megfelelő kifejezési formára a nép szerepét háttérbe szorító életrajzokban s birtoktörténeti munkákban, melyek a gentry atyafiságon nyargaló genealogizáló hajlamának kiélésére adtak lehetőséget. De amikor liberális történetíróink, a gazdasági és társadalmi szabadság polgári eszményétől hevítve, elvi síkon lelkes, megértő szellemben iparkodtak közelíteni népünk hajdani sorsához, a falu világának felülről, az állam, az uralkodó osztály magaslatáról való szemléletét a gyakorlatban akkor sem tudták levetkőzni. Forrásaik, ábrázolásmódjuk, választott műfajaik prizmáján át parasztnépünk úgy jelent meg, mint az udvar, a rendek, egyes kimagasló egyéniségek vezetésének, gondoskodásának passzív tárgya, önálló alkotásai, küzdelmei szinte teljesen elsikkadtak. 1849, a szabadelvű törekvések külső kudarca a történeti irodalmon belül is visszahatást szült a liberalizmus ellen. Már az 50-es évektől, mikor a liberális történetírók idehaza szárnyukszegetten hallgatnak, találkozunk néhány gazdaságtörténeti érdeklődésű tanulmánnyal, melyek óvakodnak attól, hogy a szabadságeszme szemszögéből tekintsenek a múltba, a liberális törekvések történeti megalapozását elutasítják maguktól, s az előadás romantikus-nemzeti köntösbe öltöztetett lelkes pátosza helyett, nemegyszer forrásközléstől meg-megszakított félfeldolgozásban, magukat az adatokat kívánják beszéltetni. Bár az elvi megalapozásra csak később kerül sor, annak az iránynak első jelentkezésével van itt dolgunk, melyet a hazai szóhasználatban pozitivizmusnak szokás nevezni. A pozitivisták Comte nyomán azt hirdetik, hogy a történetírás véletlen események halmazának regényes előadásából akkor emelkedik majd az igazi tudomány magaslatára, ha kimerítő adatgyűjtés alapján felismeri a fejlődésnek a természettudományokéhoz hasonló egzakt tör'vényszerűségeit. Az érzelmekre ható előadásbeli sallangok lehántásán túl az adatok fokozott gyűjtése és tisztelete a hazai gyakorlatban részben abból a felismerésből ered, hogy a liberális irány, beható kutatótevékenység helyett, lényegében azokat a forrásokat élte fel, melyeket a XVIII. század hangyaszorgalmú anyaggyűjtői (a jezsuitáktól és Béltől a Kovachichokig) tártak elő, s hogy e források fokozaNyilván ebből adódik a reális magyarázat, nem abból, amit Horváth Mihály mond. Szerinte történeti irodalmunkra a XVIII. század végéig jellemző, hogy alig állt egyébből politikai és hadtörténelemnél, hog)' a művelődéssel csak igen gyéren foglalkozott, a mindennapi élet zajtalan menetéi nem tekintvén feljegyzésre méltónak; s ennek okát nemzetünk buzgó .szabadságszeretetében és lovagias, harcias szellemében találja meg, mint amelyek az érdeklődést az alkotmány, a politikai élet, a belvillongások, a külső háborúk fejleményeire irányították. L. Századok 1869. 515-6.1.