18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

tos kimerülése óhatatlan az ismert adatokon való kéró'dzés s az üres retorika zsák­utcájába visz. A „pozitivisták" fó'jelentősége éppen abban rejlik, hogy e felismerés­ből kiindulva nagyméretű anyaggyűjtésbe fognak, s azt az agrárélet mezejére is ki­terjesztik. Az adatokhoz való ragaszkodás nagy részüknél mikroszkopikus látás­móddal jár együtt, koncepció hiányában gyakran „beleragadnak" adataikba, átfo­gó előadásig, nagyobb összefüggések meglátásáig nem tudnak emelkedni. Nem sokat változtat ezen az a törekvés sem, mikor széthulló adataikat a jogtörténetből kiindulva vagy a művelődéstörténelem keretében kívánják egybefogni; csak az irány kivételes adottságú képviselői közelítik meg a végső célt: az összehordott anyagból adódó törvények felismerését. Amikor a pozitivisták agrármúltunkat a jogtörténet oldaláról próbálták megközelíteni, részben rokon törekvést árultak el a liberálisokkal (akikkel külön­ben, egyébként sem lévén mindig éles határ közöttük, a birtoktörténelem művelé­sében is osztoztak.) Az ország alkotmánya, melynek sorsához liberális történetíró­ink a történet egyéb jelenségeit is előszeretettel kötötték, 1848 előtt voltaképp a nemesség sarkalatos jogain nyugodott; s amióta a magyar uralkodó osztály az ősi kard helyett inkább Werbőczyt forgatta: kiváltságai védelmében élte ki energiáit ­a „jogász nemzet" ily irányú érdeklődése a múlt felé forduló szemléletet is áthatot­ta. De a források természetében rejlő okok is közrejátszottak abban, hogy a gazda­ságtörténelem nem csekély részben a jogtörténelem ölén indult bontakozásnak. Nemcsak említett gazdasági írónk riadt vissza agrártörténetünk addig bolygatatlan speciális kútfőanyagától: a pozitivisták adatgyűjtő buzgalma is a kevésbé sajátos jel­legű, ismerősebb források felé fordult elsősorban. S mivel az írásbeliséget alapjá­ban véve jogi szükséglet hívta életre, s az elődök őrző-óvó gondja leginkább a jo­gok biztosítását célzó írásokat mentette át évszázadok viharain: agrártörténetünk számos tényét is ezek oltalmazták meg a nyomtalan elsüllyedéstől. Jogi szemléletű történetkutatóink így figyeltek fel búvárkodásuk közben e legszembeötlőbb, leg­jobban megfogható gazdaságtörténeti adatokra, s egymás után tárták fel kivált az állami adó s a földesúri jogok gazdasági-társadalmi vonatkozásait. Kétségtelen, hasznos szolgálatot tettek ezzel, bár főképpen a jogi burok, az intézményszerű vo­nás kötötte le érdeklődésüket, s ezért csak ami jogi formában rögződött, azt tudták érzékelni agrárfejlődésünkből. De azért sem bocsátkozhattak le agrármúltunk mély áramáig, azért sem alkothattak reális képet róla, mert pusztán az úri rend kö­rében fogant, annak érdekeit s szemléletét tükröző írásos emlékekre építettek, méghozzá olyanokra, amelyek jogi formulái a való élet helyett sokszor csak kívá­nalmakat rögzítettek. Számos résztanulmány mellett egyetlen nagyobb lélegzetű munka született a jogtörténelem ilyen bábáskodása alatt, de az aztán egyszerre az egész magyar mezőgazdaság-történet ábrázolásának igényével lépett elő. Maga a szerző, Wenzel Gusztáv is látta, hogy kellő előmunkálatok híján igen nagy fába vágta fejszéjét. Mégis vállalkozott a roppant feladatra, abban a meggyőződésben, hogy bármely nemzet köztörténete s főképp művelődéstörténete csupán a gazdasági tényezők ismeretében érthető meg alaposan, Magyarország köztörténete pedig, a mezőgaz­daságnak a gazdasági „rendszer"-ben játszott főszerepénél fogva, „csak mezőgazda­ságunk történetének kellő tekintetbevételével tanulmányozható hasznos ered­ménnyel". Ha a szerzőnek a „nagy fontosságú" feladatot valóban ennek megfelelő-

Next

/
Thumbnails
Contents