18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Néprajz és gazdaságtörténet

NÉPRAJZ ÉS GAZDASÁGTÖRTÉNET I. Aki valaha megpróbálkozott vele, hogy a történelemnek s a néprajznak mélyébe hatoljon, lehetetlen, hogy ne érezte volna e két tudomány benső összefüggését. Honnan ered e közeli rokonság? Miben mutatkozik közös vonás e két stúdium között? Ha kapcsolatuk földerítésében tovább akarunk jutni puszta sejtésszerű megérzésnél, e kérdéseket tudatosan feltéve, szemügyre kell vennünk kissé, hogy a dolognak végére járhassunk. Az így kapott válasz, história és néprajz viszonyának földerítése nemcsak kettejük fegyverbarátságát, vállvetett együttműködését teheti hathatósabbá: néprajz és gazdaságtörténelem kölcsönhatásának fölismeréséhez is szilárd alapokat adhat. Az első közös vonás mindjárt a kutatás anyagából adódik. Történelemnek és néprajznak egyformán az élő, tevékenykedő, alkotó ember a tárgya; egyik a múltban, másik a jelenben összpontosítja rá figyelmét. Nem olyformán persze, mintha a néprajz a történelem egyszerű folytatása lenne, s ott venné föl a fonalat, hol emez elejtette. A történelem a letűnt életet kutatja, a fejlődést az emberi lét legkülönfélébb megnyilatkozásaiban; a néprajz egy-egy történetileg formálódott embercsoport lelkéhez akar férkőzni alkotó tevékenységén keresztül. Nemcsak annyi tehát a különbség, hogy az egyik a múlt genetikus tudománya, a másik a jelen anyagából, a jelenre mutató érvénnyel szűri le eredményeit. Más és más az emberi életnyilvánulások köre is, melyet a két tudomány magába ölel. A történészt minden érdekli a múltból, aminek csak szerepe volt az emberi sors alakulásában, egyén és közösség, politika és műveltség egyaránt. A néprajz kutatója viszont csak arra figyel, amin a közösség lelkének fénye megcsillan: népi műveltséget tükröző szellemi s anyagi alkotásokra. Nagy egyéniségek magános műve s ami a politika országába tartozik: kívül esik a néprajz témakörén. A történelem roppant birodalmából tehát, tárgyát tekintve, csupán a művelődéstörténet a néprajz megfelelője, abból is csak annyi, mennyit a közösség vallhat birtokának. A kör persze így is épp eléggé tágas; nemcsak a történelem: a néptudomány sem gondolhat arra, hogy egyszerre teljesen birtokába vegye. Elvileg egyiknek sem lehet egyéb célja, mint hogy az egész - egykori, illetőleg mai - emberiségre kiterjessze figyelmét. A legmagasabb fokot kétségtelenül az egyetemes történelem s az egyetemes néprajz jelenti, az a helyi kultúrák ereiből egybe torkolló, országotvilágot egybefogó fejlődésfolyamnak, ez a népekéből összegződő emberi lélek alapszövetének feltárásával. (Mert az egyetemes néprajz már nevénél fogva sem szorítkozhat pusztán a primitív népekre; a zárókő szerepét csak úgy vállalhatja, teljességre csak akkor tarthat számot, ha természeti és kultúrnépekre egyképpen kiterjed. Nem vitás, hogy a primitív népek egyszerűbb, kevéssé differenciált kultúrája közelebb áll s közvetlenebbül elvezet az emberi lélek ősi, közös formáihoz, mint a művelt népeké. Mintha ez tükröződnék abban is, mikor az „etnológia" kifejezést