18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban

kai vagy ügyetlenségükkel csorbát ejtettek rangjukon, méltóságukon s gyengeségük a jövőre nézve is precedenst teremtett valamennyi hasonló helyzetűnek jóvátehetetlen kárára.

17 Br. Szent-Iványi János, mint a királyi tábla bárója, ezért végezhette alázatos kérvényét azzal, hogy a király kedvező döntése nemcsak neki lesz vigasztalás, hanem az egész királyi táblának, sőt mindenkinek, aki közhivatalt visel. Az ő szemében szinte a világrend tartó oszlopai közé tartozik, hogy a király által adományozott méltóságot minden rendi gyülekezet illő tiszteletben tartsa. Mint ahogy a rendeknek a hadiadó kivetésére 1721-ben Pozsonyba egybegyűlt concursusán ki is hirdették, örömmel is fogadták a táblai báróságnak adományozásáról szóló diplomát, Szent-Iványi helyét közvetlenül a püspökök és a grófok után jelölve ki. A záradék, amellyel a concursus nevében Szluha Ferenc nádori ítélőmester mindennek hiteléül ellátta a diplomát, világosan tanúsítja, hogy nemcsak maguk az érdekeltek tulajdonítottak nagy fontosságot az elsőbbség kérdésének (láttuk, a dunáninneni kerületi tábla ülnökei tisztségüket is hajlandók áldozatul hozni érte, ami nagy szó ebben az időben), hanem a rendek is valamennyien. S kétségtelen, hogy a praecedentia ügye a bécsi udvar megítélése szerint sem tartozott az apró-cseprő személyes perpatvarok közé. Ha odafönn semmibe vették volna a királyig felvitt rangvitákat, aligha kezelik akkora tapintattal a dolgot, aligha igyekeznek oly gondosan elkeréilni a vitában alulmaradt urak nyilvános megszégyenítését. A közvélemény gyalázatot látott a hátrább ültetésben, s ezt a felfogást a kancellária habozás nélkül magáévá teszi, mint ahogy a megyékhez intézett leirataiba is gyakran szó szerint átveszi a panaszos félnek az eset súlyosságát kidomborító érveit. Elismétli, hogy aki nem akar szégyent vallani, vagy szüntelenül az elsőbbségért veszekedni, annak ki kell maradnia a közös munkából; különös nyomatékkal hangoztatja, hogy az efféle összetűzéseknek sürgősen véget kell vetni, mert csak a közjó előmozdítását hátráltatják, s mert rend a dolgok lelke. A közérdeken kívül a kancellária legfeljebb csak a királyi szolgálat érdekét hangsúlyozza a lojális beadványoknál is jobban;

19 a „bonum publicum" mellett - sőt azt megelőzően - a „servitium Regium" ekkor, az abszolutizmus növekvő térhódításával párhuzamosan lesz állandóan visszatérő fordulattá a hivatalos írásokban. Vajon mi a magyarázata annak, hogy ebben az időben viszonylag sűrűn bukkanunk elsőbbségi összetűzések nyomára? Miért tulajdonított a rangkérdésnek oly különös fontosságot a XVIII. század elejének embere? Bizonyára azért is, mert korának gyermeke volt, a címek-rangok pompájában tobzódó barokké. A nagyság kultusza, a magasabban állók tisztelete első pillantásra szembeszökő vonása, a kornak, s minél inkább közeledünk a rokokó évtizedei felé, a felfelé tekintő szem, igazi nagyság látása helyett, annál inkább beéri címek-rangok fényes káprázatával. Jó példával az udvar jár elöl: hercegi, grófi, bárói méltóságot, királyi tanácsosi címet osztogat; az áradat a rendiséget is magával sodorja, s régi hatalmát vesztve, új rangok és titulusok csillogásától megbabonázottan mindinkább üres formák tiszteletében éli ki magát. l7

Ld. különösen Conc. exp. 1724. febr. 70., jún. 48., 1725. máj. 4. l8

Conc. exp. 1724. febr. 70. l!,

Conc. exp. 1718. márc. 89., 1724. febr. 70., 1724. jún. 48; Ben.jes. 1692. dec. 24. stb.