18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

őket a többi rendek viselkedése, az a mély hallgatás, mellyel a fejedelem szavait s a kancellár vádindítványát ismételten kísérték. Mert talán mégsem „a bekövetkezendő tragikai fordulat előérzetének hatása alatt" némult el mindenki, mint azt * 108 t Áldásy állítja; sokkal valószínűbb, hogy a csend, legalább részben, egyetértésnek, beleegyezésnek volt a jele. És megint csak nem egyéni fondorkodásra, hanem szélesen megalapozott, mély meggyőződésre vall az a magatartás, ahogyan az összevagdalt, jártányi erővel sem rendelkező Okolicsányi Kristóf a vesztőhelyen, tüzes vassal való kétszeri kínzás után is, hű maradt önmagához és ártatlanságát hangoztatta; vag)' ahogyan a „nagyszájú" Platthy Sándor csak feltételesen kér bocsánatot, mikor halállal fenyegetik, és Istent hívja tanúbizonyságul ártatlanságában.

109 Rákóczi már az országgyűlés elején egész általánosságban volt kénytelen „komor kedvvel" jelenteni a személyes felkeléstől és a hadi subsidium fizetésétől való idegenséget;

110 és nyilván minden oka megvolt arra, hogy záróbeszédében újra ünnepélyesen figyelmeztesse a rendeket: emlékezzenek a „nyugtalan elmék" machinációjára, legyen ez intő példa számukra, s kerüljék az alattomos mesterkedést, mint a vipera mérgét, legyenek hívek a konföderációhoz.

111 Mint ahogy az ónodi I. articulus is, a turóciak gyászos végét hozva fel a pártoskodásra elrettentő például, nyíltan elismeri, hogy a rendek kebelében széthúzás ütötte fel a fejét, s ezt az osztrák ház machinációinak, színlelt béketárgyalásainak tulajdonítja. Vegyük még mindehhez a rendíthetetlen kuruc érzelmű Pozsony megyei napló tanúságát: megütközve szemléli a turóciak viselkedését, a fejedelem személyét ért sérelmet, de aztán lecsillapodik felháborodása és őszinte együttérzéssel kíséri Okolicsányit, e „szegény, szánandó embert" utolsó, gyászos útjára; drámai színekkel ecseteli a véres ülés lefolyását, de utána megkönnyebbülten jegyzi meg: Istennek hála, hogy kevesebb katonaságot hoztak az országgyűlésre, mert különben a nemesség színe és virága gyászos véget ért volna(!); és befejezésül, a fejedelmek jogairól és kötelességeiről elmélkedve, helyesli ugyan a vakmerők megfélemlítését, de hozzáteszi, hogy meg kell találni a helyes középutat szigorúság és kegyesség között, s kerülni a zsarnokságot, mert a véres kardra épült, korlátokat nem ismerő uralom nem lehet tartós.

112 Ez a rendi megnyilatkozás, bármilyen általánosságban, s bármennyire Rákóczi híveinek oldaláról hangzik is el, még egyszer felvillantja előttíínk a fejedelem és a rendek közti nagy távolságot, melyről az ónodi országgyűlés tárgyalásai oly beszédesen tanúskodnak. Ismeretlten és nagyjából már ismert adatok nyomán így rajzolódik ki az ónodi országgyűlés eddig kevés figyelemre méltatott, vagy éppen homályban maradt arcának egy-egy kontúrvonala. Ónod kétségtelenül cenzúra a Rákóczi-felkelés történetében: lezárja annak ideiglenes jellegű, gyors kiegyezésre beállított korszakát, s egyúttal kísérlet a spontán erők szervezettebb egybefogására, új, állandó berendezkedésre. Ebben az újrakezdésben a Habsburg-ház letétele csak az egyik, s "

l8

Századok 1895, 717. '""Itinerarium 26, 38. §. ""Szalay, VI. 416. '"itinerarium 39. §. "'itinerarium 23, 26, 43. §. Érdekes Tsétsi nyilatkozata is, a turóci esettel kapcsolatban az egész országgyűlésről: „...hic ita insaniunt et délirant Hungarorum consilia." (Mon. Hung. Hist. írók XXVII. 317.)