18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

csületének helyreállítása, s ez még nagyobb, még hevesebb vitának lett forrásává. A vélemények eltértek egymástól, az egyik ebben, a másik másban látta az elértéktelenedés okát, s a megnyilatkozott nézetek bizony nem mutatnak valami fejlett közgazdasági ismeretekre. Meglehetősen naiv felfogást vall mindjárt a fejedelmi előterjesztés, amikor keserűséggel emlékezik meg arról, „mire juta azon kincsnek sorsa, a mely úgy mint: a rézpénz ... ellenségünk és netalán sokaknak praktikái által oly becstelenségbe .. .hozattaték, hogy annak bocsi helyrehozásáról még csak gondolni is csaknem haszontalan... Veté is az ellenség azáltal, hogy a rézpénz értékét csökkentette,... kőszikla és mély örvény közé ügyünk hajóját... "

76 Rákóczi táborában tehát azt hitték, hogy a rézpénz „bocsit" is elsősorban az ellenség csalárd ármánykodása ásta alá, s ennélfogva az - mint a rozsnyói tanácskozáson határozatba 77 ment - kényszerárfolyam és szigorú áriimitáció segítségével helyreállítható. A rézpénz belső és névértéke közti különbség szóba sem jött; arra is csak másodsorban gondoltak, hogy az elértéktelenedésnek inflációs okai lehetnek, Rákóczi még kétkedve emlegeti, hogy a bőség-e az oka a pénzromlásnak.

78 De a rendek többsége ezt vallja, s ha már a rézpénz teljes bevonását nem tudja elérni, legalább a devalváció mellett foglal határozott állást, úgy, amint az a miskolci és a rozsnyói tanácsülésben már keresztül is ment.

79 Az ónodi VII. articulus valóban a rézpénz „nagy sokaságára és elbővölésére" hivatkozva mondja ki a 20- és 10-poltúrás libertások 60%-os devalvációját, s ezzel a felkelés maga állít ki szegénységi bizonyítványt jelképes pénzéről, legsajátosabb, az elszegényedett nép anyagi erejétől független erőforrásáról. Egyidejűleg megszűnik a rézpénz további verése, a közkézen levő mennyiségből pedig csak 2 200 000 forintnyi marad forgalomban (ebből 200 000 forint értékű a Dunán túl); ezt a további hamisítások ellen Szűz Mária képével bélyegzik felül, a többit pedig, amint adóban befolyik, beolvasztják. Ez lett volna az orvosság az infláció és a hamispénzverés ellen, nem egészen megnyugtató, sőt önmagában ellentmondó orvosság, ha valóban 12 millió forintnyi rézpénz volt forgalomban. Hiszen így a 2,2 millióra való korlátozás - figyelembe véve azt is, hogy csak a 20-as libertások s a 10 denáros kongók értékét csökkentették, az egypoltúrásokét nem - 60%-osnál lényegesen nagyobb devalvációnak felelt vona meg. A rendek, mikor utána számoltak, észre is vették, hogy 60%-os pénzrontás mellett még mindig körülbelül 4 millió forintnyi vörös pénz forogna, s erősebb, 80%-os devalvációt kívántak. Ebbe azonban a fejedelem és a szenátus nem egyezett bele. Ok bíztak benne, hogy a kongó, „szűk volta miatt", már 60%-os értékcsökkentéssel is „nagyobb böcsületben fog lenni",

80 de azért - nyilván mivel (mint a fejedelemi előterjesztés mutatja) misztikusabb rugókat is gyanítottak az elértéktelenedés mögött -, még más intézkedéseket is javasoltak a rézpénz hitelének teljes visszaállítására. Az egyszerű nép körében, úgy vélték, könnyű lesz ismét megkedveltetni, ha adóban elfogadják tőle; így „remélhető, hogy a réz pénznek betsi magában is helyre áll." A városi polgárságot illetően, a kereskedelmi életben mindez nem lehetett elegendő, ezért „a jobb rendtartásnak 7r

'Szalay, VI. 415. "Századok 1896, 12. '"Rákóczi emlékiratai, 175. m

Uo. 176., Századok 1896, 10. sn

Beniczky naplója, 13.