18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

kedvéért" kötelezték a megyéket: állítsanak minden városba, sőt községbe is egyegy inspectort, ezek figyeljék állandóan az áruforgalmat, s ha az eladó nem fogadná el a rézpénzt, kobozzák el áruját: fele az övék lesz, fele a vevőé illetőleg feljelentőé. E két becsület-helyreállító intézkedés körül - jellemző módon - nem volt semmi baj, a rendek nagyobb akadékoskodás nélkül megszavazták, hiszen egyik sem érintette őket közvetlenül. Annál nagyobb izgalmat váltott ki a Bercsényi előterjesztette harmadik javaslat, hogy a kongóval adósságot lehessen fizetni s zálogjószágot kiváltani, ha csak a szerződés más pénznemet nem ír elő. Alig képzelhető el kérdés, mely alkalmasabb lehetett volna a szenvedélyek felkorbácsolására; bizonyság rá a túróci követek felszólalása, mely éppen a zálogkiváltás problémájából kiindulva vezetett a véres katasztrófához. Ez az a pont, ahol a legnyersebben, legleplezetlenebbül tűnik elő a rendi önzés, s tán a legmélyebb a szakadék közjó és egyéni érdek között. Amint arra terelődik a szó, hogy rézpénzzel lehessen törleszteni, adós és hitelező szeme elől egyszerre a semmibe tűnik a haza java; a szegényebbje sietne kiváltani zálogos jószágát, a tehetősebb a legmakacsabbul ellenszegül ennek s főpapokat és alispánokat állít csatasorba érdekei védelmében. Nekik ugyan beszélhetett Bercsényi, hogy „privatumokat itten nem lehet tekinteni: jobbé némely embereknek ebben kedvezni, vagy az egész országnak? jobb-é az magok privátumát kereső dúsgazdagoknak, vagy is az egész országbelieknek és az közügyeknek?"

81 Ót magát is megrágalmazták, hogy az egész csak az ő ármánykodásának köszenhető: így akar könnyíteni a maga és más főurak nagy adósságterhén. Pedig Bercsényi, a főgenerális elsősorban a katonaság nevében szólalt fel, ennek panaszát tolmácsolta, hogy a rézpénz romlása miatt „árosabb egy piaczi kufárnak két s három pénz érő jószága, mint halálával igaz magyarságát contestáló egy igaz hazafiának vére".

82 A vitézlő rend zsoldját akarta teljes értékűvé, evés-iváson túl birtokszerzésre is alkalmassá tenni, tudván, hogy rendes zsoldfizetés és lelkesedés egymással nagyon is összefüggő dolgok; mint a dunántúliak panaszolták: „Szintén bár fizetése légyen is rézpénzül az militiának, annyi, mintha semmi sem volna; mert mind az Vitézlő Rend, mind az szegénység absolute megidegenedett tűle, mivel sem egyik, sem másik nem élhet véle; és ezen az fundamentumon az szegénység is az hadaktul elidegenedik, mivel az Vitézlő Rend némely szükséges állapotokat kénszeríttetik erővel is elvonni."

83 Rákóczi viszont elsősorban az elszegényedett nemességre volt tekintettel; ez volt a legszámottevőbb réteg, s így a fejedelem kívánsága nagyjából megfelelt a köz érdekeinek is, amikor biztosítani akarta nekik a rézpénzben való törlesztés előnyeit. A szegény nemesek körében - tudta jól - azért vesztette hitelét a kongó, mert törlesztésre, zálogváltásra nem fogadták el tőlük, igyekeztek hát megszabadulni a vörös pénztől s ezüstöt, aranyat szerezni helyette. A rézpénzzel való birtokszerzésen keresztül kell tehát velük megkedveltetni a libertást, hogy úgy használhassák, mint a fehér pénzt; csak „így váland az becsülésük s vágyaik tárgyává".

84 Nem is kétséges, hogy a rendi világ sajátos viszonyai közepette ez volt a leghathatósabb eszköz a rézpénz hitelének visszaállítására, 81 Bánfai napló, 143. 82

Szalay i. m. VI. 419. '"Századok 1895, 737. a4

Rákóczi emlékiratai, 174-176.