18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
éppen csírájában megállt, hogy kedvezőbb körülmények között újult erővel lendüljön előre. Annyi azonban bizonyos, hogy a majorsági gazdálkodás az ország legnagyobb részében mélyreható birtokszervezeti és társadalmi átalakulásoknak lett kiindulópontjává. E változások közös vonása, hogy valamennyit a földesúrnak azelőtt különböző irányokban, elsősorban politikai feladatok elvégzésére lekötött energiája hívta életre egy cél érdekében: hogy a nagybirtok anyagi és népi erőit minél nagyobb sikerrel állíthassa terményfeleslegek s rajtuk keresztül piaci haszon elérésére irányuló szándékai szolgálatába. E törekvés további sorsát figyelve, azt kell még szemügyre vennünk: milyen sikerrel járt az erőknek ez a gazdasági irányú koncentrációja, azaz mennyiben hatott ki az allodiális fejlődés a gazdálkodás technikájára és eredményére. Abból, hogy a majorsági üzem - szemben a korábbi, lényegében csak a szükségletek kielégítését, a nagybirtokos háztartásának ellátását célzó gazdálkodással - terményfeleslegek elérésére törekedett, önként következik, hogy az újkori mezőgazdasági fejlődés legjellemzőbb vonása a termelés mennyiségi átalakulása. A középkori nagybirtok nem volt képes nagyobb feleslegeket előállítani: hiányzott ehhez a piaci haszonra törő földesúri akarat és mentalitás, mely a mindenkori szükségleteken túl nagyobb igényekkel lép elő, s hiányzott az erőteljes birtokszervezet, mely e követeléseknek kellő súllyal érvényt tudott volna szerezni. Az újkor megtermi mind a kettőt: a gazdasága és jövedelmei iránt érdeklődő nagybirtokost és a racionális szervezetet egyaránt. A földesúr tőle telhetőleg növeli a termény- és pénzadók összegét, ellenszolgáltatást kér a korábban közös erdő és legelő használatáért," 3 faizásért és makkoltatásért, bírságokat ró ki - s e többletköveteléseknek engedékenység nélkül érvényt szerez az uradalmi hivatalnokság, mely most már rövid úton és keményen nyúl le a jobbágyságig, s az úrbéres szolgáltatásokat egyenesen, zökkenők nélkül és - ideális esetben - teljes egészükben eljuttatja a nagybirtokoshoz. Nincs többé messze ágazó familiáris-hierarchia, mely megértő, méltányos szellemben kezelné az adók behajtását, eltűnik a familiaritás számtalan lépcsőfoka is, melyek mindegyike, mint megannyi retorta, sorra felemésztett valamit a parasztság szolgáltatásaiból. A patriarchális gazdálkodást a számadás kötelezettsége váltja fel, s a jövedelem hamarább, kerülő utak és veszteségek nélkül ömlik a földesúr magtárába, s csak azután jut belőle a megkevesbedett tisztviselőkarnak, akkor is csekélyebb s most már pontosan meghatározott mennyiség. Az adók kezelése egyszerűbbé, áttekinthetőbbé, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá, azaz racionálisabbá válik, de egyúttal ridegebbé és kíméletlenebbé: Regécen már áristomba csukják a jobbágyot, ha Szent Mihály-napi adóját november l-ig, azaz egy hónap alatt nem rója le. 24 Fokozott követelés és racionálisabb kezelés, e pozitív és negatív tényező egyként jövedelemtöbbletet teremt, feleslegeket nemcsak a földesúr számára, de az egész gazdasági élet szempontjából is. A paraszt háztartása ugyanis ekkor s még ezután is hosszú századokon át lényegében többnyire nem egyéb zárt, házi gazdálkodásnál, mely a forgalomgazdaságba csak annyiban kapcsolódik bele, hogy munkaerő- és terményfeleslegét ellenszolgáltatás nélkül az államnak és földesurának engedi át; amit még ezenfelül nem fogyasztana el, csak annyiban viszi piacra, hogy pénzbeli adóit megfizethesse. Rossz termés esetén vagy 2, Pékla erre már a XV. sz.-ból: Sinkovics, 62. 1. 24 Jármay-Bakács, 32. I.
