18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

nem képes kötelezettségeinek eleget tenni, vagy éhezik, jó esztendőben pedig van eszem-iszom, a szolgáltatások lerovása és a háztartás normális szükségleteinek fedezése után esetleg fennmaradó felesleg nem annyira gazdaságát gyarapítja (mert ezzel csak az adóalap növekednék), mint inkább elpazarlódik, nem gazdaságos módon használódik el. E veszendőbe ment értékeket a földesúr menti meg a közgazdaság számára, amikor nagyobb adókövetelés révén összeszedi, egyesíti, piacra viszi s ezzel ható tényezővé emeli az egyes jobbágyháztartásokban addig szétfolyó, vagy tétlenül veszteglő, kallódó apró terményfeleslegeket, integrálja és gazdaságos irányba tereli az önmagukban érvényesülni nem tudó részértékeket - mint ahogy a vízlevezető barázda összegyűjti s egészségesebb utakra viszi a bőséges esőzés nyomán (az ilyesmi azonban, sajnos, ritka dolog Magyarhonban) felgyülemlett, tespedő vadvizeket. Mindez azonban feleslegek előállításának még csak az egyik, primitívebb módja, javított maradvány a nagybirtok korábbi, lényegében csak adóztató korszakából, jellemzője az allódiumok gyermekkorának, amikor - a XVI. században - állam és földesurak egymás után kezdik bérbe venni az egyházi tizedet,

25 hogy piacra vitelével nyereségre tegyenek szert. Fejlett majorsági üzemben a jobbágyszolgáltatásokból származó felesleg értékesítése csak másodlagos eszköz, itt a hangsúly már a saját termelésen, saját gazdálkodáson van, melynek a nekilendülő allódium a színhelye: az elszaporodó majorok körül egyre szélesebbre táguló földesúri táblákon nagy erővel indul meg az uradalmi gabonatermelés. Amíg e majorsági földek csak a puszta és műveletlen területen terjeszkednek, a rajtuk elvetett mag hozama a nemzeti jövedelmet is emeli; amint azonban telhetetlenségükben a parasztföldekre is átcsapnak s azokat felszívják magukba, a termelés már nem fokozódik tovább - sőt, ha szétrombolódik a jobbágy háztartás is, egyenesen csökken -, csak a jövedelemeloszlás módosul a szegénység rovására. A „földesúr számára azonban csak az a fontos, hogy a termelés irányítása az ő kezébe került s hogy szélesedő allódiuma hatalmasan megnöveli birtokának terményfeleslegét. A saját kezelésbe vett terület hozadéka ugyanis többnyire teljes egészében piacra vihető, hiszen a nagybirtokos háztartásának szükségleteit a jobbágyok adója még korábbi, csekélyebb (bár sokszor nagyobb terület után járó) mennyiségében is képes volt ellátni. Igaz, hogy itt már befektetésekkel is kell számolnia az uradalomnak: a majorok létesítése és fenntartása - méghozzá fokozódó mértékben - s a tisztviselők járandósága is az allodiális üzem számláját terheli; mind e kiadási tétel azonban elenyésző a jelentékeny bevételhez képest. Csak a megindulás és a birtokigazgatás igényel bizonyos álló- és forgótőkét, maga a termelés, a föld megművelésétől kezdve egészen a termés betakarításáig és piacra viteléig, az uradalomnak úgyszólván semmijébe sem kerül: béresek, ha vannak is,

26 még fejlettebb allódiumon is alig jutnak jelentősebb szerephez, a fizikai munkát csaknem teljes egészében a jobbágyok végzik el ingyen. A busásabb jövedelem vágyától áthatott nagybirtokos tehát job"'Belitzky, 21., 25.1.; Komoróczy, 96-97. 1. 2l

'Az alsólendvai uradalomban teljességgel hiányoznak a béresek, jeléül az allódium fejletlenségének; s a robot marad túlsúlyban még ott is, ahol - mint Regécen - nagyobb számban találkozunk velük, nekik csak a jobbágyerővel el nem végzett munka marad. Ld. a béresekre: Komoróczy, 88., 104. 1.; Tholt, 11., 14., 23-25., 28-35.1.; Csajmdy, 35. 1.; Jármay-Bakács, 37-38., 102-3. 1.; Gerendás, 111. 1.; Weltmann, 121., 127-29.1.