18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

legalább elment megnézni, a fő mezőgazdasági munkákat hogyan végzik jobbágyai, „könyv és olvasásról egyáltalában semmit sem tartott, idővesztésnek, élhetetlenség és leszegényedésre vezető biztos útnak nevezé mindig", s mikor Bécsből hazatért fiát a neki átengedett birtokrészen szénagyüjtés idején könyv mellett találta, haragjában meg sem látogatta többé. Különben amint Keczeli kalendáriumába ritkán kerülnek, akkor is csekély bevételi és kiadási összegek, úgy bejegyezni való esemény is csak kivételesen adódik, hiszen „csendesen teldegelnek napjai az édes semmitse tevés közt". Bossányi legalább igazi táblabíró módján azzal űzte el unalmát, hogy „bírája, békéltetője, tanácsadója" volt „az ügyefogyottaknak, perlekedőknek, osztozkodóknak, kik idegen vármegyékből is, több napi járó földekről hozzá folyamodtanak", s hogy ezt folyvást folytathassa, kiült háza elé, beszédbe elegyedni a járókelőkkel. S nemhogy díjat vagy ajándékot fogadott volna el a jogi szakvéleményért azoktól, kiket szolgabíró, falusi bírák is az egész vidékről hozzá irányítottak: még „ő tartá el őket cselédjeikkel, lovaikkal, valamíg a pör előtte lefolyt, s nem különben a tehetősbeket, mint a szegényt". De a forgalom sodrából kieső s helyzetével nagy mozdulatlansággal megelégedő köznemes típusát Keczeli képviseli, midőn a magáétól és saját életmódjától eltelve, más dolgába nem avatkozik, egyébbel, mint a maga szűk körével nem törődik, átfogó jellegű érdekek, magasabb, országos célok ködbe vesznek magába feledkező tekintete előtt. Nem néz előre, csak a jelent is meghatározó múltat szemléli, konzervatív felfogása ellensége minden változtatásnak, úgy él és gondolkodik, mintha a lassan múló időt megállíthatná maga fölött. A régimódiba, megszokottba merev belegyökerezés, a maga szűk körébe süppedés, kifelé önelégült elzárkózás azonban a köznemesség kisebb részének, mely felvidéki és dél-erdélyi városiasabb települések, még inkább az ausztriai határ közelében vagy a Duna, mint fő forgalmi üt mentén gyakorta tül tudott adni mezőgazdasági fölöslegein, már nem volt sajátja. A maga függetlenségére ugyan, kivált a jobbágyokkal való bánásmód dolgában, hasonlóképp sokat adott. Olvasmányokkal szintén nem, a gazdálkodást illető szövegekkel is alig bíbelődött. Míg Lyczei munkái elsősorban nagy uradalmak berendezésére és kezelésére adtak útmutatást, s a csehországi Fischer részletes előírásokkal szolgáló könyvét is legföljebb bene possessionatus-ok forgatták, a középbirtokos nemességnek az a része, mely valamennyire utána kívánt nézni a majorsági földjein folyó munkáknak, ha valamihez, leginkább a tennivalókat hagyományos módon a hónapok rendjében fölsorakoztató XVII. századi eredetű kiadványok újra megjelentetett példányaihoz folyamodott. Lippai összefoglalása volt ilyen s részben Szent-Iványié; az utóbbi paraszti babonákat, s elavult tudálékos okoskodásokat is bőven tartalmazott, mégis mutatkozott igény újabb kiadása iránt, még a felvilágosodás idején is.

19 Nem látott a köznemességnek ez a része sem magasabb célokat, maga előtt, a közös érdekre is csak annyiban tekintett, hogy a megye közgyűlésén statútumokkal kapcsolatban és • ][

'

Lyczei, Joannes: Iter oeconomicum. Tyrnavia 1707, 1713. - Lyczei, Joannes: Succincta methodus universas deminiorum res mobiles et immobiles ... facile investigandi. Tyrnavia 1707. - Fischer, Christophorvs; Operis oeconomici pars prima et secunda, oeconomia suburbana. Cassovia 1737-1738. Lippai, Joannes: Calendarium oeconomicum perpetuum. Cassovia 1721, 1751, Jaurinum 1753. — SzentIváni, Martinus: Oeconomia pholosophica. Tyrnavia 1746, Claudiopolis 1748, Tyrnavia 1754, Buda, 1782.