18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
sára is terjeszkedni, midőn a török és a napóleoni háborúk nagy gabonakonjunktúrája s az infláció nyomán az egész országban nekilendülnek az allódiumok. A földesűri akarat, mely a középkor végétől fogva a kedvező körülményeket - egyének és viszonyok szerint változó módon — saját gazdaságának kifejlesztésére használta fel, birtoka anyagi erejének összpontosítására, feleslegtermelő céljai elérésére hathatós birtokszervezetet épített ki. A középkor folyamán a nagybirtok még nem csupán gazdasági hatalom, hanem az élet minden vonatkozását felölelő organikus közösség, mely elsősorban országos: közigazgatási, honvédelmi, adószedési, igazságszolgáltatási feladatokat teljesít, s ennek megfelelően szervezete: változatos összetételű, sokrétű familiáris-tisztviselőkara is elsősorban közjogi jellegű funkciókat végez. Amint azonban az erősödő központi hatalom a nagybirtokot fokozatosan visszaszorítja az állami élet különböző területeiről - közülük végül csak a legfontosabb: a bíráskodás marad a földesúr kezén, az sem csorbítatlanul -, a birtokos igyekszik gazdasági térre átmenteni, itt, ezen az állami beavatkozástól leginkább független síkon kiépíteni hatalmát. Földjének veszendőbe ment immunitásai helyén gazdasági zártság s erőteljesebb szervezet segítségével törekszik egybefogni s kézben tartani népét: a familiárisok lazább, hajlékonyabb, sokfelé ágazó együttesét kisebb méretű, de szilárdabb, keményebb hivatalnoki apparátussá gyúrja át, melyet már nem a hűség s a bizalom kapcsai fűznek hozzá, hanem a szerződés betűje s a számadás kötelezettsége; az officiálisok feladatköre sem oly tág és változatos többé, mint korábban, hanem jobbára a gazdálkodás, a feleslegtermelés szolgálatára korlátozódik. E ridegebb és racionálisabb szervezet útján nyúl le most már a földesúr népéhez, ezen keresztül ragadja meg azt s hajtja jövedelemfokozó céljai szolgálatára. A terjeszkedő allódium nem elégszik meg puszta, műveletlen területek felszívásával, hanem, különösen kedvező piaci viszonyok esetén, gyakran a jobbágyföldeket is bekebelezi magába; a felduzzadt urasági szántóföld megművelésére fokozottabb mértékben veszi igénybe a jobbágyok munkaerejét, a hagyományos terheket újabb, meghatározatlan (azaz: sokhelyt korlátlan) robotolással súlyosbítva; csökkent piaci lehetőségek idején viszont, főként, ha a földesúr birtokától távol éli világát, nem annyira ingyen munkát, mint inkább minél több pénzt igyekszik kisajtolni belőlük. Mindezt a nagybirtokosnak oly módon sikerül elérnie, hog)' allódiuma fejlesztésével párhuzamosan mind erősebben és keményebben terjeszti ki hatalmát népe fölé, áttöri a korábban többé-kevésbé autonóm földközösség összetartását, s - főként az igazságszolgáltatás segítségével - rendelkezési szabadságot szerez az egyes jobbágyok felett; míg korábban mindenekelőtt a föld, a paraszttelek volt az úrbéres viszony alapja, most a jobbágy egyre erősebb személyes függésbe kerül urától, s elvesztvén szabad költözési jogát, örökös jobbággyá sülylyed." Ez a fejlődésfolyamat - melyben a magyar agrárszervezet újkori átalakulásának csupán leglényegesebb jegyeit soroltuk fel egészen nagy vonásokban, s összesítettük a weberi ideáltípusok módján - nem mindenütt ment végbe ilyen élesen, sőt ott, ahol az allódium nem talált megfelelő életfeltételekre, már félúton, vagy ~ 2 Ez a futólagos áttekintés csupán kivonata a majorsági fejlődést, a birlokszervezetet s a jobbágyság helyzetét illető, legnagyobbrészt a „Tanulmányok" adatai és eredményei alapján leszűri fejlődésvázlatnak, melynek a bizonyító anyaggal együtt való közlésétől itt helyszűke miatt el kellett tekintenünk. 3 7
