18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

főbb bevételi és kiadási tételeket maga vezesse egy könyvecskébe. Amint azonban birtoka újabb szerzései révén uradalommá kerekedett ki, az elszámolásnak ez a patriarchális módja egyre kevésbé felelt meg a fejlődő nagyüzem követelményeinek, a földesúr egyre szűkszavúbb feljegyzéseit apránként kiszorította a gazdálkodás vezetésében egyre nagyobb szerephez jutott gazdatisztek részletes, mindenre kiterjedő, a gazdálkodás egész menetét tükröző elszámolása.

19 De eltekintve a forrásanyag bőségétől, részletességétől és sokoldalúságától, a nagybirtok múltjának tanulmányozása azzal a - már Wenzeltől unos-untalan hangoztatott - előnnyel is jár, hogy rajta keresztül érzékelhető a legjobban a gazdálkodás fejlődése, nyugati hatások itt jelentkeztek először, itt, egy nagyobb terület változatos viszonyai, különféle művelési ágai közepette találták meg a legkedvezőbb életfeltételeket. De talán leginkább csábít a nagybirtok hajdani életének megismerésére az a fontos szerep, mely hatalmas - elsősorban világi - földesurainknak a magyar történet folyamán csaknem minden időben jutott; az anyagi és szellemi erőforrások, a munkaszervezet feltárása tehát, melyek az arisztokrácia mögött álltak, egész történetírásunkat érdeklő fontos feladat. A magyar nagybirtoknak e döntő súlyát már korán felismerték; összefüggő képet elsőnek Ágoston Péter próbált adni mindenkori szerepéről, de merőben tudománytalanul, gyűlölködő hangon, végletes elfogultsággal, a történelmi materializmus minden sivárságával.

20 Tudományosabb szemlélemek csak 15 év múlva egyengette útját Szekfű Gyula a magyar nagybirtok történeti szerepéről írt kis cikkében, kifejtve, hogy bár a világi nagybirtok élete, tulajdonosának folytonos változása miatt, látszólag nélkülöz minden állandó célt és értelmet, hazai eminensen nagy szerepe mutatja, hogy fennmaradása és gyarapodása történeti szükségesség Volt. Míg a XVI-XVTÍ. században a honvédelem szervezése és vezetése hárult a nagybirtokos vállára, s birtokai ennek szolgálatában álltak, a XVIII.-ban a töröktől visszafoglalt, elpusztult országrész betelepítése, kultúrtalajjá változtatása alkotta a nagybirtok nemzeti hivatását; s mikor ennek teljesítése után szinte minden történeti erő a nagybirtok ellen fordult, Széchenyi mutatott új utakat a nagybirtokos számára az általános kulturális vezetésben s példaadó, mintaszerű mezőgazdasági üzem fenntartásában.

21 Ezt a koncepciót utóbb Szekfű a Magyar Történet megfelelő helyein részletesebben kifejtette, s eközben alkalma nyílt elszórt adatok és nyugati analógiák alapján kitérni a nagybirtok gazdasági és társadalmi berendezkedésének újkori fejlődésére is, részben már a „Tanulmányok" első füzetében közzétett eredmények felhasználásával. Ez a még inkább csak halvány körvonalaiban sejtett, semmint tisztán látott fejlődésfolyamat azóta már markáns vonásokkal, az élet közvetlenségével tárul elénk a Domanovszky-féle mezőgazdaságtörténeti tanulmánysorozat tervszerű anyaggyűjtése és módszeres feldolgozásai nyomán. A 12 értekezés közül 9 speciálisan az újkori fejlődés egy-egy részletével foglalkozik, s így bennük gazdag és értékes anyag, számos megszívlelendő tanulság gyűlt össze éppen a Mohács utáni idők [B Wellmann, 165., 118.1. *

] Ágoston P.: A magyar világi nagybirtok története. (Budapest, 1913.) Kritikájára 1. Szekfű Gy.: A magyar nagybirtok történeti szerepéről. Magyar Szemle, II. 1928. 306. 1. és Hóman B.—Szekfű Gy.: Magyar történet. 'IV. 413. 1. 21 Szekfű, Magyar Szemle, II. 1928. 305-14. 1. A nagybirtok XVIII. századi nagy jelentőségére egyébként már Marczali is rámutatott (Magyar birtokviszonyok. Budapesti Szemle, 1897. 11-14., 1920., 24. 1.); legújabb szerepére, mai létjogosultságára vonatkozólag legutóbb Szekfű módosította felfogását, 1. Három nemzedék (

2

Budapest, 1934.) 417-27.1.