18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

a maga ellentétes álláspontjának igazolására, s általában jellemző képet fest a megyei nemességnek az úrbér ügyében tanúsított magatartásáról. Általlátjuk - fejtegette a vármegye -, hogy a királynő akarata az úrbér szabályozásával kapcsolatban is a közjavának gyarapítására s az adózók erejének megtartására irányul. Mi is állandóan és mindenben ezt a célt tartottuk szem előtt, erre törekszünk most is; ezért előre látjuk, hogy az úrbérrendezés megyénkben bajosan hoz hasznot a helységek különböző adottságai s a nép változatos jellemvonásai s életmódja miatt. Világosan értjük, hogy az osztályozásnak s az ehhez képest formálandó urbáriumoknak alapelve és célja nem más, mint a jobbágyok számára könynyebbséget s földesúri önkény és téúkapások ellenében biztonságot teremteni. Csakhogy megyénkben a parasztság egyetemlegesen sokkal enyhébb bánásmódban részesül, mint hogy azt az úrbérrendezés norma gyanánt előírja; nagyobbrészt szabadon költözik, s megegyezés alapján teszi szolgáltatásait; nincs is, aki ezeken panaszkodjék, hisz a földesurak atyai módon s óvják gyarapítják népüket, mindeddig beérve a megállapodás szerinti járandóságokkal. Nem csekély okokból következtethetjük tehát, hogy efféle úrbéri szabályozás roppant zűrzavart okozna a nép körében, viszont a kívánt eredményt nem érné el. Vannak itt először is nagy, népes, nap mint nap növekvő helységek, mint Óbuda, Vác, Visegrád [?]. Szentendre stb.; ezek határa szűk, földművelése csekély; szőlejükből, kereskedésből, két kezük munkájából élnek. Szántóföld hiányában hogy dolgozzunk ki telki állományt nekik? Hogy határozzuk meg robotjukat, mikor úrdolgához nincsenek szokva, s inkább tüstént elszélednek, csak hogy robotolniuk ne kelljen? S ha földesuraik robotjukat nem kívánják igénybe venni, hogyan lehessen őket arra szorítani, hogy a heti 1 robotnapot pénzen váltsák meg, mikor éigy mostani censusuknál négyszer többet kellene fizetniük? Közismert, hogy jobbára termékeny szőleikből élnek s nagyobbrészt gyarapodnak is, eszerint szántóföld és rét hiányában széleiket kellene a telekbe beszámítani; csakhogy ezek nem tartozékai a teleknek: szabadon adják-veszik őket, így megszerzésük kinekkinek erejétől s tehetősségétől függ; akad mesterember és zsellér, kinek két-három akkora szőleje van, mint egyik-másik gazdának, s a zsellér többet vesz be szőlejéből, mint a földet túró jobbágy, ki bár 20 vagy több hold földdel rendelkezik, de szőleje nincs. Ha itt úrbért hoznánk be, s a sokkal fontosabbak mellőzésével egyedül a legcsekélyebb részt alkotó szántóföldet és rétet tennők szolgálat és fizetség alapjává, súlyos joghátrány érné földesuraikat. Ismét más a helyzete Kecskemétnek s Nagykőrösnek. Zálogösszeget letéve, földesuraik egy részétől megváltották magukat, s ezek földesúri jogaival élnek; a többinek pedig minden jogukért s beneficiumért régtől fogva szerződés szerinti árendát fizetnek. Ennek révén a földesúri haszonvételeket a község számára kezelik, a határt pedig felosztották maguk közt, s mivel abból a lakosság hatodrésze sem élne meg s fizethetné adóját, hozzá néhány pusztát zálogban szereztek, másokat bérbe vettek. Hogyan lehessen hát azt követelni tőlük, hogy telki állományokat állapítsanak meg, s lakóik robotoló állapotra jussanak? A nép s a földesúri jogok megzavarása nélkül ez bizonyára nem mehetne végbe. Sőt így e városok, a megye forgalmi gócpontjai romlásnak indulnának, hisz ez a földesurakat jogaik megzavarásától való féltükben arra indítaná, hogy birtokrészüket a zálogból kiváltság; ezzel e városok rosszabb helyzetbe jutnának, sőt, robothoz nem szokott szabadon költö-