18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

tudjanak a szándékosan tilosba terelt és a bitang jószág behajtása során fölvetődő kérdésekben s velük kapcsolatosan (a törvény láthatóan nem adván elég eligazítást) tudják mihez tartani magukat. Könyve további két év alatt újabb két kiadást ért, élénk bizonyságául annak, hogy milyen sürgető igénynek tett vele eleget. De külön kiemelést érdemel, hogy az országgyűlés s 1715-ben kiküldött bizottsága munkálataiban (királyi biztosként) is közreműködött Prileszky, kinek nevéhez egy Quadripartitum is fűződik, uradalmi tisztekhez szólva nem tévesztette szem elől a jobbágyok érdekeit, kiknek a nyugati-északnyugati országrészben különösen nehéz helyzetét közvetlenül tapasztalhatta. Több ízben figyelmeztette a földesurak embereit, hogy a kártételek s a behajtások során ne szenvedjen hátrányt a szegény nép, mikor azok terhét nagyrészt aműgy is ő viseli.

oS Kárban talált jószágot, ha nem falubelié volt vagy egyébként őrizet nélkül járt a tilosban, akárki behajthatott; némelyik község külön helyet jelölt ki elhelyezésére. Előfordult, hogy lelövését is megengedték, s lúd, kacsa, de különösen a „szenvedhetetlen károkat" tevő sertés könnyen agyonütés sorsára jutott, főképp haragra gyulladt „káros" kezétől. Míg sertése rétben, vetésben, kertben, szőlőben tűrt és dűlt, gazdája rendszerint nem ismerte el a magáénak, csak amikor leölték, akkor jelentkezett jóvátételért, ám többnyire már későn. Ha ugyanis - kivált már megelőző kiterelés és gazdájának megintése után - ismétlődött a sertés kártevése, tulajdonosának legtöbb helyen bele kellett nyugodnia, hogy a másik fél kára fejében levágja magának, s nemcsak nem követelhetett azért rajta semmit, de arra is akadt példa, hogy ezenfelül kártérítéssel tartozott. Mindamellett Prileszky ügy vélte, jobb kertelést csinálni s épségben tartani, mintsem jogvitába bonyolódni s a nyomorult népet nehezen szerzett sertésétől megfosztani. Abból is költséges per származhatott, ha engedély nélkül makkoláson ért s behajtani kezdett kondából szokás szerint a helyszínen leöltek néhányat. Ha a kártevő jószág gazdája ragaszkodott hozzá, hogy behajtásra kerülő állata mellett maradhasson, ebbe a takarmányozás kedvéért is célszerű volt belemenni, föltéve hogy nem a jószág ilyen módon való visszajuttatásának szándéka lappangott mögötte. De a kísérőnek erővel való, ugyancsak nem ritka elfogása nem volt ajánlatos, hiszen a kiváltásig eltartásának gondjával járt. A zálogul elvett tárgyakat, ha értékük meghaladta az 1 forintot, célszerű volt bírói kézbe adni; ha 15 napig ki nem váltották, az elvevőé maradtak. A megzálogolásban főképp a csőszök jártak elül rossz példával: kevés fizetést kapván a községtől, gyakran valami apróságért vagy mondvacsinált kárért is elvették a szegény ember dolgait, hogy taksát kapjanak értük, vagy végképp megtarthassák, s a falusi bíróság gyakran vádlóként is, tanúként is támaszkodott rájuk. De nem volt hiány hatalmaskodókban sem, kik nem átallották másnak a jószágát minden igaz ok nélkül, jogtalanul behajtani, mint ahogy másfelől olyanok is akadtak, akik az odahajtással szándékosan akartak kárt okozni másnak.

54 Kivált a nem kezes tartású állatokat sok esetben nem volt könnyű behajtani; érthető, hogy annak, ki ezt véghezvitte - így a határpásztoroknak - általában hajtópénz járt. Voltak azonban a behajtásnak számos esetben ennél súlyosabb, olykor "GSL 124, 129-130, 139-140, 428, 441, 614. P. Prileszky: i. m. 14, 16-17, 49-50, 62, 67-68, 73, 100-101, 115, 125,128, 130. M

CSl. 317-318, 334, 430-431, 461, IV/1. 854. MEOl. 644. Sz0 385. P. Prileszky: i. m. 16, 18, 23, 25-27, 37-38, 41, 44, 52-57, 87-90. 110, 127.