18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

másos gazdálkodás szokásrendje ellen vétőket. Mértékadó jogi vélemény szerint nem ok nélkül szabott maga a falusi bíró büntetéseket (olykor a földesúr jóváhagyásával, sőt az ő részéről történt megállapítással, ha a községben rendetlenséget tapasztalt), mert maguk a parasztok ismerték legjobban, miféle kihágások történnek, s ők tudták leginkább megítélni, milyen következménnyel járnak azok. De amint a bíró a földesúrtól lett függővé s ennek támogatásával haszonleső módon paraszt kezébe került a bírói pálcával járó hatalom, sok esetben már nem a kihágások súlyosságához mérten, hanem önkényesen történt a bírságok meghatározása. Ebből annál súlyosabb teher hárult a szabályok megsértőire, mert a csőszök a följelentő s egyben a tanú szerepét is játszották, lévén a büntetésben érdekeltek. Pedig az ő tanúságuk gyakran nem adott kellő alapot sem a kár megtörténtének, sem súlyosságának megítélésére, hiszen a legcsekélyebb okból is rátámadtak az állítólagos kártevőkre, zálogot vettek, szinte kifosztották őket.

49 Nem kevés gondot okozott a községnek, olykor a vármegyének is, többek között a porgolátok létesítése és épségben tartása. Megvolt az ok rá, hogy 12 forintig terjedő bírságot rójanak azokra, kik a szénafű s a vetés megoltalmazására a kertelést vagy annak helyreállítását elmulasztották, sövényt, árkot pusztulni hagytak. Ezért Zaránd megye a falvak bíráit és esküdtjeit tette felelőssé azzal, hogy ahol a „kerteket" 15 nap alatt föl nem teszik, őket bünteti meg a szolgabíró, s az aztán már az ő gondjuk, hogy bírságuk összegét a hanyagokon megvegyék. Egyesek szomszédjuk kárára nem akarják a maguk földjét sem sövénnyel, sem árokkal keríteni vagy pedig hagyják azt elpusztulni, amiből sok kár és patvar származik - állapította meg Pozsony megye is. Nem kevesebbet mondott ki ezért, mint hogy az ilyenek földjéből elfoglalhat fél ölnyit a szomszéd s a maga fundusához csatolhatja. Tordán pedig azt mondták ki, hogy aki a kukoricaföldet oltalmazó sáncból rá eső részt nem készíti el mások kárára, annak kukoricása legyen azé, ki megcsinálja helyette. Büntetés alá esett az is, ki porgolátján rést hagyott, illetőleg azt el nem rekesztette, rossz gyepűjét, töltését felszólításra is ki nem javította vagy újra nem csinálta, vagy pedig a „határkert" kapuját nyitva hagyta; ha emiatt tilosba hatolt a jószág, a bírságon felül a maga kárát viselni, másét megtéríteni tartozott. Olyanok is akadtak, kik „szegény emberek ... tilalmas hasznos gyepűjét" elvitték, főképp őszszel, télen tüzelőnek; az ilyen kertelést elhordókat, égetőket is komoly pénzbírság vagy kalodában megcsapatás várta. Még súlyosabb beszámítás alá esett, ha valaki a kertelést fa, ágak elvitelével rongálta, rajta áthágva vagy áttörve hatolt keresztül, általában a porgolátok szándékos rontása, pusztítása, gyepű kihányása, rombolása. Ám ezúttal is a megtorló rendszabályok gyakori megismétlése mutatta, hogy kemény büntetések sem tudták visszariasztani az egyéni érvényesülés korlátai ellen ágaskodókat.

30 Az elüljáróság mégsem maradhatott adós a porgolátok dolgában fenyegetéssel és büntetéssel, hiszen egyetlen falubeli hanyagsága vagy makacssága e részben sokaknak kárt okozhatott. Annál inkább, mert a falusi önkormányzatnak sok esetben már nem volt elég ereje annak meggátlására, hogy egyesek a legeltetés te49

P. Prileszky: i. m. 90, 98-103, 127. m

CSl. 124-125, 140, 349, 353, 357, 367, 388, 414, 426, 430, 433, 441, 451, 462, 487, III. 341342, 430-431, 435, TV/1. 851-852, V/l. 628. SzO 389. MGSz 1899 : 81-82.