18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
következő tavaszon korlátozást léptet életbe: „Senki a város lakosai közül az Elepen és a Köselyszegben ötven lépésnél szélesebb földet ne fogjon; az hossza tízannyi. Míg azt meg nem szántja, addig mást ne foghasson fel, s csak három szántásig bírhassa." Innen már csupán egy lépésre volt szükség az addig kötetlenül bírt terület felosztásáig; akinek akkor kölesföldje volt benne, elsőben még engedték, hogy egyszer bevesse, mert nagy erővel törte föl, de utána azé lett, kinek az osztásban jutott. A 18. század első felében Elep és Köselyszeg puszta már rendszeresen osztásra került; ha az egyiken a szántást eltiltották, és kaszálókat szaggattak ki, a szegénységnek is juttatva, a másikat, miután igen meggyepesedett, és szénának már nem volt jó, szántóföldnek fordították. Az eke alá szánt pusztát előbb fölmérték: hány nyilasra terjed, ügy szakasztották utcánként egyenlő darabokra, s osztották tovább a „közönséges népnek" adó és szolgálat mértéke szerint a termés kilencedéért. Debrecenben tehát a tanács még csak a puszták egy részén engedett teret a tanyafejlődésnek; a többin a birtoklás és a hasznosítás intézését kezében tartva, a jobb módúak egyéni térfoglalását az osztás útján való juttatás irányába terelte. Viszont teljesen a tanyásodás irányában haladt a fejlődés például Kecskeméten. Itt a pusztákat eredetileg maga a város vette bérbe vagy zálogba, s juttatta tovább méltányos bérért a köznépnek. Idővel azonban a „marhásabbak" maguknak szerezték meg a közeli pusztákat, a szegénységet kiszorítva onnan, s jószágukat a közös nyaraló és telelő puszták helyett ott tartották, tilalmasokat létesítettek rajtuk, szegényebbeknek még a távoli legelőre való áthajtást sem akarva megeng edni. 48 A fejlődés abba az irányba mutatott, hogy főképp jómódúak a „közönséges szabad élő földből" igyekeztek, nemcsak az együttes élést, de az osztást is kiiktatva, egy-egy darab egyéni birtokára szert tenni. Kötöttségek bontogalása Túl a birtokláson, határhasználat dolgában is mindinkább egyéni törekvésekjutottak szóhoz, s nem csupán a közösre maradt határrészen. Egyes falubeliek, a földesuraságnak a közösség rovására való terjeszkedését s a kötött gazdálkodás ősi szabályainak mellőzésére irányuló törekvését látva, egyéni célokat kezdtek maguk elé tűzni, s ezek követése során mindinkább kölöncnek érezték a termelő munkának másokhoz való szoros igazodásra kötelező szabályait. Bármennyit veszített is azonban a falusi önkormányzat korábbi függetlenségéből, éppen eredetileg legsajátabb tevékenységi körében még elég erőt érzett magában ahhoz, hogy fölvegye a harcot azokkal, kik a törvényerejű szokással szembehelyezkedve, a gazdálkodás közösségi kötelékeit szétfeszíteni törekedtek. De az általa szabott s részben felsőbb fórumok által jóváhagyott, a közösségi rend megbontóit fenyegető sűrű büntetések éppen gyakoriságukkal és ismétlődésükkel sokkal inkább a művelési és legeltetési kényszer bontogatásának visszafordíthatatlanságáról, semmint a faluközösség ez ellen vívott küzdelmének sikeréről tanúskodnak. Pedig, túl a károk megtérítésén s esetenként egyéb költségeken, gyakran súlyos bírság fenyegette a nyo" 8 CS III. 701, 706, 727, 780-784, 786-797. Tagányi K., MGSz 1894. 208-209. Szűts Mihály: Debrecen mezőgazdaságának története. MGSz 1894. 297-299. MGSz 1902. 12, 416-419. Zoltai Lajos: Debrecen a török uralom végén. AÍGSz 1904. 273-279. Hornyik János: Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. Kecskemét, 1927. 67-71.
