18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

be, tovább ezt korlátozó megfogalmazások találhatók. Ezek a törvények „a jobbágyfalu életével általában összhangban voltak", sőt „a szokásokat a földeséir és a jobbágy érdekei közösen hozták létre", „a jobbágyfalu belső életének a szabályait a földesúr és a falu közös munkája fejlesztette ki". Amint a község nem formálhatott átfogó rendelkezéseket a földesurak „híre nélkül", úgy ők sem írhattak elő a falu egyetemét érintő kérdésekben kötelező erejű utasításokat a maguk szakállára. „A földesúri akarat éppen a falu életének befolyásolása és kezelése terén teljesen önhatalmúlag a valóságban nem igen nyilatkozhatott meg. A falu életének törvényszeréíségeit a földesúri érdeknek is méltatnia kellett." „A gyakorlati élet helyenként alakította azokat a birtokos akaratával vagy anélkül." Jóllehet ... a 16-18. századokból fennmaradt 'falu-törvénykönyvek' a földesúri felsőség jegyeit viselik magukon, nem lehet kétséges, hogy a jobb ágyfalvaknak mindenfelé megvoltak saját törvényeik, éspedig már a középkorban is." „Erős, természetes tényezők formálták a falu belső életét", nagy erejű szokások szabályozták azt. „A különböző vonatkozásokban, ...az ország különböző részeiben más-más földesúr alatt is lényegében azonos szokások tükröződnek", belőlük közös, általános vonások bontakoznak ki, „meglehetősen csekély kitérő görbékkel, jellemzően a természetes tényezők hatására nagyjából egységesen és nagy szilárdsággal mozgó jobbágyéletre." A faluközösség „önkormányzatában a falu közösségi életének eleven ereje élt, s színes és gazdag szokásvilágot termelt ki". Nyilvánvaló, hogy a falvak népének szilárd megtelepedését követően, midőn a vérségi kapcsolatok szomszédsági egymásrautaltságnak adtak helyet, formálódott ki a szokásoknak a közös szükségletekből s törekvésekből következően alapjukban egységes, ugyanakkor a helyi adottságokhoz simuló változatokkal teljes együttese, nem pedig földesúri rendelkezések nyomában. A falu létérdekének biztosítását, a kölcsönös egymásrautaltságon épülő együttélést, a közösség tagjait megillető földek és haszonvételek juttatását, a bajok megelőzését, a vétségek megzabolázását, a megélhetést megalapozó gazdálkodás körül forgó mindennapi életet szolgáló rendszabályok idő jártával szerves szokásrendszerré ötvöződtek egybe, a fejlődés során esetenként új elemekkel gyarapodva kötelező törvény erejét nyerték, alkalmas alapot adva arra, hogy az egész agrárélet rájuk épüljön. Már 14. századi források hírt adnak róla, hogy a falvak szokásának megfelelően (iuxta ritum et consuetudinem villarum) folyt a határ birtoklása és használata. Majd maga a Hármaskönyv hangsúlyozza, hogy a jobbágyoknak amint állapotuk sokféle, úgy szokásjoguk is, s azt a helységek régi gyakorlata szerint kell megtartani. Amint a szőlőhegyeken érvényesülő rendtartás: a nyugati országrész szóhasználata szerint a „hegy frángja" (törvénye) ősi eredetű szabályokat foglalt össze, úgy a „falu frángja" törvénye is régi szokást, élő gyakorlatot rögzített, a község „régi szokott elő törvényét", a távoli múltba visszanyúló szokásjogot. Évszázados együttélés során kiformálódott elvekben és gyakorlati szabályokban, parancsokban és tiltásokban öltött testet a falu rendje, kötelező erővel határozva meg a község tagjainak tevékenységét, magatartását, egymáshoz igazodását, egész életrendjét. S amint részt vettek az önálló falusi szabályalkotásban, úgy a közösségi rendbe is betagolódtak a parasztsorban élő kisnemesek, sőt a falu körében élő kisebb birtokosok is - s tudjuk, együttvéve az uralkodó osztálynak igen jelentős részét alkották. Csak a nagybirtokosok s részben a bene possessionati kötötték jóváhagyásukhoz a földesuraság el-